Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Kelemen Zoltán: Széljegyzetek az öröm boldogságához (Blénesi Éva Faludy-monográfiájáról)
127 műveiben a test a szellem, a lélek színvonalára emelkedik, azzal együtt létezik, értelmez és alkot. Azáltal, hogy Faludy a lírai énbe személyes énképét ülteti (Blénesi föltételezése), a költői én világteremtő játéka belsővé válik, s esélyt ad egy különös értelmezői folyamatra, melyből megragadható Faludy poétikája és gondolati rendszere is. A szerző az önképzés, önművelés fogalmain keresztül a világ és a lét megértésének folyamatáig jut el gondolatmenetével, illetve a sensus communis tanának valóban humanista értelmezéséig. A reneszánszon átívelő humanizmus elképzelésének alátámasztására a szerző elsősorban Csíkszentmihályi Mihály „flow” elméletét használja föl, s nem csupán azért, mert Csíkszentmihályi elméletében is dominál az öröm és a boldogság fogalmisága, vagy mert a tudós egyik sarkalatos példája éppen Faludy György és művészete, hanem, mert a klasszikus európai értékrendszerek társadalmi-politikai megnyilvánulásai és a boldogság általános és személyes megfogalmazódása egyaránt összefonódik Csíkszentmihályi gondolatrendszerében, s ez a viszonyrendszer kiválóan megfeleltethető Blénesi humanizmus elképzeléseinek. Faludy véleménye – melyről Csíkszentmihályinak is beszámolt egy interjúban – költészet és nyelv, de főképpen költészet és halhatatlanság viszonyáról valóban a klasszikus humanizmust idézi. Az Olvass, bolyongj, szeress! lírai élet- és műrajzként is olvasható. Számtalan személyes emlékezést tartalmaz, köztük sok olyat, mely nem Faludyra vagy műveire vonatkozik, hanem az emlékezők (például Blénesi) olvasmányélményeire, azokkal kapcsolatos ismeretségekre, kapcsolatokra, s ezek az olvasmányélmények nem kizárólag Faludy műveire vonatkoznak. Hosszan elidőz például Faludy névválasztásánál, s természetesen ezúttal is a humanista szellemiség jegyében próbálja meg értelmezni a költő fölvett nevét: a magyar fölvilágosodás úttörő szereplőjére, a humanista műveltségű Faludi Ferencre utal hosszú értelmezésében. „a következő feltevésem: a Faludi (sic! K. Z.) nevet a költő a Faludi Ferenc fémjelezte költészeteszmény iránti fogékonyság és értékrendbeli azonosság miatt is választhatta” . (40.) A Faludi műveiben a szerző által föllelt „boldogság” és „öröm” fogalmisága további megerősítést nyújt számára ahhoz, hogy – immár Toldy Ferencet is beemelve az értelmezésbe – Faluditól Kazinczyig haladva jelölje ki a Faludy által választott irodalmi hagyomány útjelzőit. Ezt a magyar hagyományt csatolja aztán vissza az itáliai reneszánsz humanista neoplatonistáihoz, Ficinóhoz vagy Mirandolához. Ilyen gazdag apparátus mozgatása során – különösen, ha a szöveg jelentős része idézet – nehezen elkerülhetőek az (olykor zavaró) ismétlések. Ez alól Blénesi monográfiája sem kivétel (pl. 58–61., 247.), és bár a szöveg merész allúziókkal dolgozik, ezek jogossága mellett szinte mindig meggyőzően érvel. Kivételt számomra csupán a Michel Foucault– Faludy összehasonlítás jelentett. A gazdag Foucault-életmű több jelentős gondolatmenetét fölidézi ugyan az értelmezés, ezek egyike sem kapcsolódik azonban meggyőzően például A pompeji strázsán című Faludy-kötethez, melyről az értelmezésben szorosabb értelemben szó esik. Az emlékezések sorában következő, a Fasori Evangélikus Gimnáziumra vonatkozó, viszont a monográfia egyik figyelemre méltó része. Művelődéstörténeti szempontból is alapos munkát végez a szerző, ennél azonban sokkal jelentősebb, hogy egyszerre mutatja be az ifjú Faludy költői szárnypróbálgatásait, valamint az érett költő művészi reflexióit, melyek diákéveire vonatkoznak. Az emlékezések különös részét képezik a Faludy-életműnek a fiatal költőkre tett hatását bemutató-kutató idézetek, fejtegetések, melyek törzsét a Faludy-díjas ifjú költők művészetének ismertetése adja. Az mindenesetre világossá válik ebből a részletből, hogy a fiatal költőnemzedék nem annyira Faludy művészetének egészét örökíti tovább, hanem nagyrészt a költői mintákra történő rájátszás, reflexió, a paródia képességét. Ráadásul Faludy utolsó évtizedei éppen arra az időszakra estek, amikor a határainkon túli magyar irodalom olyan új intézményes formákba volt képes önteni művészeti megújulását, mint a fölvidéki Kalligram, vagy az erdélyi Előretolt Helyőrség. Az agg költő és az ifjú költők között így nem csupán barátság alakult ki, hanem művészeti és kulturális kölcsönösség is, mely újabb impulzust adott Faludy költészete befogadásának. Fontos része Blénesi munkájának az emlékezés költői aktusát vizsgáló. A költői, alkotó emlékezés Faludy számára ezek szerint az identitás integritásának megőrzéséhez elenged-
