Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Fehér Renátó: Szerep és cselekvésmód (A magyarországi szamizdat kibontakozása és stratégiái 1977 és 1981 között)
111 taképpen közös kivonulás és egy alternatív minta fölmutatása.” 19 (kiemelések az eredetiben) Az alternatív minta fölmutatásának tere tehát Csizmadiánál is az alternatív nyilvánosság megteremtésével függ össze. A korabeli, hazai, ám rendszeren belüli (értelmiségi) nyilvánosságterep leírását mások mellett 20 Haraszti Miklós is elvégezte a 0,1% című magyar szamizdatantológiához írt előszavában. 21 Haraszti a kádári kormányzat nyugati népszerűségének és a szinte teljesen résmentes nemzeti egységnek (99,9%) az okait kutatja, a legfőbb sajátosságot pedig a tömegek elégedettségében, s ebből következően a társadalmi ellenállás semlegesítésében látja. Ez a vonatkozás például markánsan különbözik a kortárs lengyelországi helyzettől (épp az 1976-os munkásmegmozdulások és a Munkásvédelmi Bizottság megalakulása után vagyunk), s felszínre hoz egy történeti-legitimációs kérdést: mi is áll a hátterében annak, hogy Magyarországon az ellenzéki létmód és a szamizdatos cselekvésmód – mint arra az összeállítás címe is utal – nem széles körű társadalmi válságból születik? Magyarországon az 1956-ra válaszul adott kádári konszolidáció, stabilizáció következtében egészen a hetvenes évek második feléig folyamatosan emelkedett a fogyasztási és életszínvonal, s a rendszer ekkor még képes volt erre a materiális legitimá- ció ra alapozni saját hatalmát (a kifejezés Körösényi András már idézett tanulmányából származik). „A hetvenes évek közepén a reformok kifulladása, a legális és rejtett magángazdasági tevékenységek átmeneti korlátozása, a részleges gazdaságpolitikai restauráció egybeesett a világgaz- dasági feltételek gyökeres megváltozásával, a gazdasági szerkezet átalakulásával. Ekkorra kiderült, hogy a külföldi hitelfelvételekből finanszírozott életszínvonal- és gazdasági növekedés nem tartható fenn. Ez egyben a kádári konszolidáció »gazdasági alapjainak« összeomlását is jelentette. (...) Amíg 1956 előtt a lakossági fogyasztás teljes mértékben alárendelődött az iparfejlesztés céljainak, addig a Kádár-kormány politikájának fontos elemévé vált a lakossági fogyasztás fokozatos bővítése, az élet- színvonal többé-kevésbé folyamatos emelése. ” 22 Mindezt tovább erősíti az értelmiség (opinion leader) szellemi beállítódása: ezt a hatalommal való azonosulás, a kijelölt (mozgás)tér lakájossá tétele és a belülről építő, rendszerpárti bírálat határozza meg, az irányítottságot és a fegyelmet elfogadó tanácsadói befolyás kötelezi le. Haraszti szerint a szabadság felé való mozgás e kiegyezés felmondását teszi szükségessé. Ez tehát az ekkor kialakított ellen19 Csizmadia Ervin, A magyar demokratikus ellenzék (1968–1988) , Monográfia, 99.; Ezt a disszidens- fogalmat Kis János definíciója is megerősíti: „[d]isszidens az volt, aki tüntető módon figyelmen kívül hagyta a pártállam által előírt és szankcionált magatartási szabályokat” ( A demokratikus ellenzék hagyatéka = Kis János, Mi a liberalizmus? , Kalligram, Pozsony, 2014), és ez a szemlélet köszön vissza a szintén Kis János által írt Beszélő-lapindítóban is. A másként gondolkodók, disszidensek és ellenzékiek elválasztása tehát nemcsak a szóhasználat szintjén, hanem a marginalizálódás tendenciái és az ellenzéktipológia miatt is fontos: Kik azok a másként gondolkodók, és hogyan különböztessük meg őket az ellenzékiektől? , szól Kis János 1987/4-es Beszélő-beli cikkének címe, tehát mindez még akkor (1987-ben) is fontos, noha más tekintetben lényeges kérdés. 20 A korszak egyik – természetesen nem csak a magyar közeget érintő – kulcsművére, Bence György és Kis János először 1977-ben franciául, majd 1983-ban a Magyar Füzetek könyvsorozatában magyarul is megjelent, A szovjet típusú társadalom marxista szemmel című művének bemutatására és elemzésére ehelyütt nem áll módomban vállalkozni. 21 Az 1978 januárjában készült válogatás a magyar gépiratos irodalomból nyújtott ízelítőt a lengyel szamizdatolvasók számára Bence György és Kis János szerkesztésében, ezt a párizsi Magyar Füzetek 2. száma egészében közölte. A kiadvány a 0,1% címet viselte: a cím a magyar nem hivatalos írásbeliség művelőinek arányára utalt az össznépességen belül. (A Friederike Kind-Kovács és Jessie Labov által felvetett, fentebb ismertetett transznacionális burjánzásra [transnational diffusion] megvilágító példa lehet, hogy a lengyelek számára készített 0,1% mellett, szintén Kis János és Bence György szerkesztésében, 1977-ben magyarul jelent meg egy lengyel szamizdatválogatás: A lengyel ellenzék dokumentumaiból .) 22 Valuch Tibor, A „gulyáskommunizmus” valósága . Rubicon, 2001/10. – 2002/1., 70.
