Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Márton László: Az eposz és a regény határán (Tizedik kaland – részlet a Nibelung-énekből)
61 Áldásban részesülnek. Ennek is vége van: ott állnak mind a négyen koronájuk alatt boldogan. 643 Történt hatszáz, ha nem több ifjú lovag avatása, a királyok tiszteletére: mindenkinek tudomása legyen erről! A burgund nép ujjong az örömtől. Az ifjú felavatottak lándzsanyele csörömpöl. 644 Ott ülnek az ablakokban a lányok, a szépek. Látják, amint tükröződnek a pajzsokon a fények. Különválik a király most a kíséretétől. Azok vidámak, ő gyötörve bánattól és epétől. 645 Nem mérhetem össze az ő kedvét Siegfriedével. Utóbbi sejti már, hogy baj eshetett az éjjel. Odamegy a királyhoz. Kérdezget, faggatóz: „Jártál-e sikerrel? Mondd el, ne titkolózz!” 646 „Szégyen és gyalázat a részem!” – így vendégének a gazda. – „Az eleven gonosz ördög van a házamba fogadva! Amikor ölelni akartam, összekötözött. Egy szögre lógatott fel ég és föld között! 647 Ott lógtam végig az éjjel, hajnalig, keservesen. Csak akkor oldozott ki. Addig aludt kényelmesen. Mindez köztünk maradjon! Bizalmas szigorúan!” Felelte a dalia Siegfried: „Ezt hallom szomorúan. 648 Mindezt én rendbehoznám, ha te jóváhagyod. Úgy intézem a dolgot, hogy ma éjjel őt megkapod, és tőled a szerelmét ő többé meg nem tagadja.” E szavaktól máris enyhül Gunther kínjainak a nagyja. [C 657] [„Csak nézz a két kezemre: milyen dagadtak az erek! Úgy megszorította, mintha volnék apró gyerek. A körmeim alól, nézd, kiserkent a vér. Azt hittem, hogy az éjjel az életem véget ér.” ]
