Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Márton László: Az eposz és a regény határán (Tizedik kaland – részlet a Nibelung-énekből)
58 620 Szólt a nemes király úr: „Megmondom, nem titok! Neki is várai vannak és területe, sok. Biztosra veheted, hogy ő is, mint én, egy nagy király. Ezért hagyom: Kriemhild szeresse, nekem ez csöppet se fáj!” 621 Mondhat a király akármit, Brünhildben forr a harag. Feláll az asztaloktól a sok jó lovag. Kelnek olyan viadalra, hogy csak úgy cseng-bong a vár. A vendégek a ház urának vannak terhére már. 622 Úgy vélte: jobb mulatság a szép nővel lefeküdni. Titokban azt remélte, míg szíve kezd nagyokat ütni, hogy osztályrésze lesz majd a hölgytől nagy élvezet. Epekedőn és enyelgőn Brünhild szemébe nézeget. 623 A hősöket arra kérték: a tusának vessenek véget, mert most viszi a király úr ágyba a feleséget. A lépcső előtt Kriemhild és Brünhild találkozott. Bennük egymás iránt még gyűlölet nem lakozott. 624 De már jött is az udvar, pillanatig se késett. A büszke kamarások tartották a mécset. Kettévált a lovagság, a két király emberei. Látták, hogy sok jó levente Siegfriedet követi. 625 A két úr odamegy most, ahol fekhelye van. Igyekszik mind a kettő, vágytól buzgalmasan, elnyerni hölgye szerelmét. Mindkettő erre tört. Siegfried élvezi mármost a legédesebb gyönyört. 626 Amikor Kriemhildet Siegfried a karjai közt lelte, a szép fiatal lányt olyan gyöngéden ölelte, hogy a testük, a lelkük összekapcsolódik. Nem adná ezt az egy nőt, ha ezer másik is adódik. 627 Nem is mondom tovább, hogy ők ketten mit csinálnak. Inkább halljatok hírt arról, miképpen hálnak
