Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Borsodi L. László: A Rilke-költészet tárgyias intellektualizmusa Baka István fiatalkori verseiben
67 nem.” 4 Magyarázatként pedig a következőket fűzi hozzá: „Amiben hiszek, az a szépség – az igazi belülről fakadó – és a szeretet, ami az életöröm forrása és végeredménye.” 5 A világ teremtése kronológiailag a szintén 1964-ben keletkezett Misztikum , Csillag és virág , illetve Séta után, valamint a Kenyér és barack és az Óda elé helyezhető. Kronológiában elfoglalt helyét az a versből kibontakozó, ars poeticának nevezhető költői meggyőződés is indokolja, amely a hiányérzetet műalkotássá esztétizáló Csillag és virág zenei szerkezetétől vezet a Kenyér és barack ban megszülető, Rilke költészeti hagyományához kapcsolható tárgyias-intellektuális létértelmezéshez és nyelvfilozófiához. A világ teremtése ugyanis annak a költői programnak az artikulálódása, amely Baka István egész költészetében meghatározó lesz, tudniillik, hogy a világ nyelv, amely teremtő tökéletességre tör, és teremtettségénél fogva minduntalan esendő önkörébe tér vissza, hiszen őrzi az egy ség, az isteni egy , az isteni nyelv képzetét, de önmagától elidegenülve, éppen ezért (később) szerepekben létesülve, mássá váltan mondhatja ki önmagát, aki azonos is meg nem is az énnel. Így nem mondhatja ki az abszolútumot, a végső bizonyosságot, csak a töredékest, ezáltal kifejezve azt, hogy az alkotás gyötrelem, ugyanakkor azt is, hogy ez a gyötrelem őrizheti a világ szépségét, a nyelv általi megszólal(tat)hatóság különféle módozataiban, szerepeiben megalkotható (felidézhető, újraalkotható, töredékeiben szemlélhető, átértelmezhető) szépség egészét, vagy annak az emlékét. A nyelv, az alkotás tehát az egyetlen kapaszkodó, amely által létezik a költő mint szerep, és aki/amely által a nyelv is van. Éles szemmel látta ezt meg a fiatal Baka, mert valóban úgy szögezte le egyszer s mindenkorra ezt a kényszerű egymásra utaltságot az artikuláció gyötrelmében formálódó költészete elején, hogy később ugyan újra- és átfogalmazza, de ez a költői-hitbeli meggyőződéshez a költői pálya folyamán semmit nem tesz hozzá, azon lényegileg nem változtat, esetleg csiszol, módosít, és nyelvileg egyre igényesebben szólal(tatja) meg: „Ó hát fájni teremtsek / nem haljak s e világ vak létbe repüljön / (…) / gyenge vagyok már fájni örülni nem tudok / önnön erőm széttép nem gyártok árnyalakot / semmiből íme magam hát néktek adom / légy te zsiráf kígyó elefánt és ember / kit tán kedvelnék is az arcomat őrzi / énmagam elvonulok maradék létem sugarába / érteni őt idegen már mégis enyém / Két részem van a terhét viselő Egység / és ami szerteoszolt tudatán kívül tudatot nemesít” . Az egység vágyának és a rész, a töredék megtapasztalásának kettősségében artikulálódik a következő vers is: a „R. M. Rilke emlékének” szentelt Kenyér és barack 6 egy befejezett szonettből és egy kétsoros töredékből áll. Anélkül, hogy belemennék az amúgy metrikailag és képalkotás szempontjából is igényesen megformált, késznek tekinthető 1. rész elemzésébe, néhány olyan, az életmű alakulására vonatkozó poétikai vonásra hívnám fel a figyelmet, amelyek később jellegadóvá válnak. Az ajánlás arra utal, hogy már a költővé válás fázisában, Baka István költői nyelvének genezisében milyen fontos szerepet játszik a német költő életművének tárgyias intellektualizmusa és formakultúrája. Erre utal a vers első két sora: „Én úgy szeretlek, mint Muzot lakója / legjobb borok bitorló dús barack” . Már a fiatal Bakára hatnak Rilke misztikus szépségű verssorai, ahogyan a fiúra a Vasárnap délután című elbeszélésben a Duinói elégiák , amelyet a műbeli Jóisten szerint ő maga sugallt Rilkének. Ennek az isteni nyelvnek a bűvöletében válik poeta doctussz á Baka István is. Verskísérletei azonban azt bizonyítják, hogy a költővé válás, a saját költői nyelv megtalálása, az isteni nyelvre lelés nem a romantikusok ihletét jelentő megszállottság eredményeként, hanem tanulással, önműveléssel és -gazdagítással, a nyelvvel való bíbelődéssel, a költői nyelv kimunkálásával és a nyelv általi teremtődéssel érhető el. Ennek vagyunk tanúi és lehetünk részesei a Kenyér és barack olvasása során. A 2., töredékben 4 Solymár idézi: i. m. 23. 5 Uo. 6 1964. VIII.
