Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Borsodi L. László: A Rilke-költészet tárgyias intellektualizmusa Baka István fiatalkori verseiben
68 maradt rész a szonett folytatása. A kettőt soráthajlás kapcsolja össze. Ebben a poétikai vonásban Baka István költészetének két később meghatározóvá váló sajátossága fedezhető fel, mint a nyelvi megformáltságba való kapaszkodás, a nyelv által létrejövő-létrehozható szigorú megkomponáltságba vetett alkotói-emberi hit jele: a szonett-duettek és -triptichonok alkotása, amelyekben a számozott részeket soráthajlás kapcsolja össze. Az érett költészetben ilyen alkotásnak számít például a Fredman szonettjeiből , a Darázs-szonettek vagy a Pügmalión . Ebből a törekvésből egy másik, egy átfogóbb, a teljes életmű kompozíciós egységét meghatározó, Baka ars poeticává lényegülő igyekezete is kiolvasható: a verseknél nagyobb egységbe való rendezés szándéka. Erre utal a Séta és a Kenyér és barack című verskísérletek számozása. Az egyes verseknél tágabb kompozíciós összefüggésben, a kisciklusban és a ciklusban való gondolkodás nem csupán merő értelmezői feltételezés a két említett szöveg kapcsán. A vers oltalmazó szerepét, a szerelmet, a kedvest megőrző alkotás, a költői nyelv erejé ről szóló (de nem kifejező!) Óda című verset 7 ( „El ne felejtselek ó Szép ím ez a vers / barna szemedben / izzik / a Halál is / szépséged nem szerelem amit ébreszt / jó pihenő ha a rúttól / messze kerülsz” ) követően ugyanis Pügmalion címmel egy számozott kétrészes költemény, majd – az Étvágy után – Kövek címmel egy versciklus indul, amely már a verseket cikluskompozíciókká szervező költői törekvés letéteményese. A kétrészes, a részeket római számokkal elkülönítő Pügmalion (I, II) című szabadvers a nagyobb kompozíciós egységekbe való rendezés eredménye, és a szonett-duetteket megelőlegező szerepe mellett egyrészt azt érzékelteti, hogy a költőt már a kezdetektől foglalkoztatta a szerepekben való megszólalás, illetve itt már most megalapozódik a későbbi érett költészetnek az a késő modern nyelvfilozófiai, ontológiai sajátossága, hogy a költői megszólalás eleve szerepjátszás, szerepekben való létesülés, hogy a nyelv nem leképeződése az énnek, a világnak, hanem maga a világ. Másrészt – az előbbi vonatkozástól elválaszthatatlanul – a Pügmalion annak a teljes költészetet átszövő, ciklusról ciklusra visszatérő dilemmának, vershelyzetnek is az alapvetése, aminek a középpontjában a művészlét, költőszerep, a szerepjáték, alkotó és alkotás, teremtés és teremtett viszonya áll. A Pügmalión motívum mintegy keretezi a szegedi-szekszárdi költő poétikáját: a vers végén olvasható datálás szerint az ifjúkori művet 1965. február 24. és március 2. között írta, a Tél Alsósztregován című ciklus részét képező kései vers, a Pügmalión című szonett-triptichon pedig 1994-ben született. A két mű számos ponton eltér egymástól, és éppen ezek alapján az eltérések alapján válik követhetővé az, hogy milyen poétikai- esztétikai értelemben vett változáson, fejlődésen ment át közel harminc év alatt Baka költészete. Részletekbe menő összehasonlító elemzés nélkül itt csupán a legnyilvánvalóbb különbségekre hívnám fel a figyelmet. A kései vers(ek) a legfegyelmezettebb formában, szonett(ek)ben írt költemény(ek), amely(ek) mintegy nyelvi szobra(i) a mítoszbeli és a vers(ek)beli szobornak, és amely(ek)ben Baka kiváló nyelvkezelésének köszönhetően szintén életre kel a megszólított, nem különben a megszólító is, hiszen egymást feltételező entitások, és éppen az a dilemma adja a vers(ek) feszültségét, hogy ki kit alkot, művész és alkotás határainak relativizmusa artikulálódik. A költemény(ek) szerepvers(ek), a beszélő Pügmalión, a művész, tehát Baka István költészetében szerepátöltöztetésen átment alteregó, aki az élhető, autentikus létért könyörög, akinek a könyörgése – vissza- és előreutalva az életmű többi szövegére – arra vonatkozó kérésként is interpretálható, hogy a hagyomány részévé váljék a teljes Baka-poétika, eljutva a van tól a volná ig. A Pügmalion című fiatalkori vers (Pügmalion itt még rövid o-val) mintha visszamenőleg a Baka István költészetében megteremtett Pügmalión-hagyomány részévé avatódna, azt fejezve ki, hogy a kései vers a koraihoz képest maga a volna-állapot, vagyis a költő – vál7 1964. VIII. 25.
