Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Hász-Fehér Katalin: „De lelke ott lesz a viadaltéren” (Arany János és az irodalomhoz való közelítés perspektívái)
58 Sándor Gyulai Pált kérte meg, hogy engedélyeztesse Arannyal az adatok felhasználását. Gyulai Pál 1879. júl. 30-án válaszolt, és a következőket írta: „Arany azt jegyezte meg Rozvány úr jegyzeteire, hogy azokban egy s más túlozva van; pl. ő nem azon időtájt tanult meg olaszul, mint Rozvány úr írja.” 57 Rozvány anyagának első változatát Márki két évvel korábban is megküldte Aranynak, erre a kérésre Arany László fogalmazta meg atyja üzenetét 1877. jan. 26-án: „Apámnak három hónap óta olyan szembaja van, mely miatt írnia, olvasnia tilos; ő maga tehát nem válaszolhat. Kéreti önt, hogy azon ifjúkorára vonatkozó adatokat, melyekről a hozzá intézett levélben szól, ne közölje részletesen. Nézete ily kérdésekről az, hogy a hasonló ifjúkori apróságok, ha érdekesek lehetnek is az író halála után, de életében nem tartoznak a közönség elé s közlésök igen könnyen indiscretióvá válhat az íróval, arrogantiává a közönséggel szemben [...] Apámnak elég részletes életrajza jelent meg Toldy kézikönyvében s ő ennek közlését ma is elégnek tartja.” Ellenvetésül lehet felhozni a fenti történetben, hogy Arany maga nem szólal meg az ügyben, csak üzen, s hogy felmerül a gyanú, vajon nem Gyulai Pál, vagy az atyja tekintélyét mindig is hűségesen őrző fiú döntése áll-e a tiltás mögött. Azonban levelezésében maga Arany is több alkalommal kéri ismerőseit, fiát, sógorát a sajtónyilvánosságtól való tartózkodásra, 58 a Márki Sándor által idézett válaszok ezekkel a levélrészletekkel teljes mértékben összhangban állnak. S ide tartozik az a tény is, hogy 1856-os Kisebb költeménye- i nek kiadásából Arany mint magánéleti szöveget még a Petőfivel való költői levelezését is kihagyta. A privátszféra elkülönítése az esztétikaitól költészetében is megnyilvánul. A deduktív jellegű portrékban egyik sajátosságaként szokták említeni a „nemzeti”, „közösségi” (Németh G. Bélánál „mandátumos”) és reflexív jelleget. Ez többek között azzal járt, hogy a dolgoktól, tényektől távolabb álló, bárdköltészethez hasonló emlékezés, szemlélődés érvényesül szövegeiben, mely – Riedl Frigyes véleményével ellentétben – nem aktuálpolitikai hazafiságot jelent, noha – ismét levelezésére hivatkozva – tudható, hogy magánemberként milyen érdeklődéssel, naprakész tájékozódással kísérte a hazai és világesemények alakulását. Hogy hogyan távolítja el szövegeit a politikai aktualitástól és a hazafiság nem költői megnyilvánulásaitól, arra kiváló példa A walesi bárdok , mely hosszú alakulástörténetén 57 Rozvány György, Arany János életéből , közli: Sáfrán Györgyi, Arany János és Rozvány Erzsébet , MTA Irodalomtudományi Intézete, Budapest, 1960, 133–172. (Irodalomtörténeti Füzetek) – Eredetileg Arany halála után, húsz folytatásban jelent meg a következő lapban, Nagy-Szalonta és vidéke , szépirodalmi társadalmi, közigazgatási és iparérdekű hetilap, szerk. Szikszay Lajos, Csorvássy István, 1890. jan. 12. – máj. 11. Márki Sándor az emlékirat keletkezésének történetét is megírja: Arany János szalontai éveiből , Irodalomtörténet 1917, 120–130. 58 Levelezéséből csak egy-két jellemző példát idézünk a sok közül: „Annyi titkot pedig jó volna csinálni belőle, hogy ne kerüljön mindjárt a pesti ujságokba.” (Szél Kálmánnak, 1864. aug. 12., Arany János Összes Művei XVIII. szerk. Korompay H. János, Levelezés 4. Arany János levelezése (1862–1865) , s. a. r. Új Imre, Universitas Kiadó – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet, Budapest, 2014, 481.) „Tapasztalván, hogy a hirlapok két sornyi magán iratomat is mindjárt dobra ütnek: kérem, hogy részvétem ez egyszerű nyilatkozata maradjon a Család körében; mert nem szeretném hogy, mint publicumra számított nyegleség, nehány nap mulva Pestre a lapokba visszakerüljön.” (Mentovich Ferenc özvegyének, 1879. dec. 18., Arany János Összes Művei XIX., szerk. Korompay H. János, Levelezés 5. Arany János levelezése (1866–1882) , s. a. r. Korompay H. János, Universitas Kiadó – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet, Budapest, 2015, 451.)
