Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Murányi Sándor Olivér: Az emlékmű
29 Murányi Sándor Olivér Az emlékmű – Hatalmas csattanást hallottunk. Munkánkat megszakítva rohantunk a helyszínre, egyesek autóval, mások biciklin vagy futva – meséli az idős ember, amikor a folyamon átkelve egy fura fémszerkezetről kérdezem. A vaskeretben egy rombusz látható, tetején kereszt. Pár méterre robognak el a Nyugati pályaudvarra tartó vonatok. Most is megszakítja egy a beszélgetésünket. A férfi megvárja, míg a szerelvény távolodik, majd folytatja: – Volt, akit az influenza mentett meg a haláltól. De kezdem az elején: tíz éve, február huszonharmadikán történt. A kisiskolásokat szállító busz a szokott időben, pontban reggel hét óra húsz perckor vette fel a gyerekeket, hogy elvigye a szomszéd településre, mivel az általános iskolát a helyi körzetesítéssel bezárták. A falunkat elhagyva letért a főútról, hogy egy közeli tanyán is vegye fel a gyerekeket. Itt vasúti síneken kellett volna átmennie. A fénysorompót működtető akkumulátort tíz nappal előbb ellopták, így nem volt, mi jelezze a veszélyt. A busz érthetetlen módon nem állt meg, hogy a sofőr szétnézzen, hanem ráhajtott a sínekre. A vonat éppen akkor ért oda… Kétszáz tonnájával kettévágta a kisbuszt. Az ütközés után még több mint száz méteren tolta maga előtt. A harmincháromból tizenkét kisiskolás halt meg. Az én lányom is a buszon utazott… A feleségemmel sírva rohantunk a helyszínre. Mondhatatlan félelemmel és aggodalommal kerestem a véres és sáros tetemek közt. Valaki egyszer csak megszólalt, hogy ott a lányunk. Tényleg ott volt. Feküdt a roncs mellett a földön, és még ő vigasztalt: – Ne sírjatok! Élek! – A hétszáz lelket számláló falunkban szinte nem akadt család, melyet ne érintett volna a baleset. Mert mindenki mindenkivel közeli vagy távoli rokon. A szomszéd kisfiú is rajta ült volna a buszon, ha éppen nem betegszik meg influenzában. A járvány mentette meg több társával együtt. A sok beteg miatt aznap csak félig megtelt busz indult. Tóthék lánya már nem volt ilyen szerencsés. Belehalt sérüléseibe. Az életben maradtakat kórházba szállították a buszsofőrrel együtt, aki néhány nap múlva ott halt meg. A falu határát jelző táblát fekete szalaggal kötötte át valaki. Minden ház ablakában gyertya égett. A tragédia óta a vasúti átjárónál időről időre megállnak az arra járó emberek. Végigjárják a helyszínt, és csoportokba verődve tárgyalják a történteket. A balesetre már csak a kettétört távíróoszlop emlékeztetett, de nemrég azt is elvitték, akár a partoldalon heverő néhány bojtos sapkát és kiscipőt. (Regényrészlet)
