Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Molnár Miklós: Az anyanyelv édes hangjai
28 Az én szellemi málhámban – vagy hadd mondjam így: az én kecskeméti tarisznyámban – nem a sétapálcák, kamásnik, fényes félcipők, Rolls-Royce-ok, libériás inasok, csodálatos festmények, fenséges borok, ételek meg szivarok utáni vágyakozás volt a vezérmotívumként szolgáló útravaló (a „hamuba sült pogácsa”), hanem a kecskeméti törzsökös magyarok emberi tartása és „kerekajkú beszédmódja”, ami már kiskölyök koromban a vérembe ivódott. Imént idézett írásában Vahot Imre méltán állapította meg a kecskeméti magyarságról, hogy „igen becsü- letes jellemű, emberségtudó, szorgalmas, mértékletes, józan értelmű s vidám kedélyű, és korántsem oly vad és szilaj, mint némely rövidlátók a külfölddel el akarták hitetni”. Ilyesmiket juttatott eszembe a Szegedről Sopronba csöppent csaplárosné.
