Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Molnár Miklós: Az anyanyelv édes hangjai
26 Molnár Miklós Az anyanyelv édes hangjai A soproni poncichternegyed ménkű hosszú és girbegurba utcájában, a Balfi úton (a német neve Schlippergasse, „Széplaki utca”) több italmérés is van, például a helyiek által „Flekktífusz”-nak elkeresztelt borozó (az igazság, a teljes igazság és semmi más, mint az igazság kedvéért meg kell vallanom, hogy nem a helyiek nevezték el így, hanem én). Alig térek be a söntésébe, máris megüti az ilyen szóejtésre különösen érzékeny fülemet, hogy a csaplárosné – mázsa fölötti, tenyeres-talpas, nagyszájú, mindenféle eligazítást, lelki és befektetési tanácsot osztogató fehérnép – meg helyett azt mondja, hogy mög . Alighanem az Alföldről szalajtották, szűröm le a tanulságot, ami egyáltalán nem bizonyul elhamarkodottnak. Az asszonyság, aki Pier Paolo Pasolini Mamma Róma című filmjének Anna Magnani játszotta feledhetetlen hősnőjére hajaz, lehuppan az egyik asztal mögé, és szóba elegyedik a szomszéd asztalnál poharazgató két férfivendéggel, akik éppen a csaplárosné ö-ző beszédjén élcelődnek. – Én tudok e-ve’ mög ö-ve’ is beszé’ni, de tik csak e-ve’ – mondja nekik kissé fitymálóan a nő. – Majd te megtanítasz bennünket – feleli nevetgélve az egyik férfi. A csaplárosnéval együtt összesen négyen vagyunk a borozóban. Elérkezettnek látom az időt, hogy – leleplezve lelki érintettségemet, anyanyelvi hovatartozásomat és kötődésemet – három asztallal távolabbról közbekotyogjak: – Gyerökfejje’ köll aszt mögtanúni, fölnőtt éssze’ mán nem löhet. – A „Flekktífusz” Mamma Rómája buzgón helyesel. Megkérdezem tőle: hová valósi. Kiderül, hogy szegedi. Szeged a sok egyéb kiválósága mellett arról is híres, hogy a Kárpát- medencében talán ott ö-znek legízesebben. Mintha hájjal kenegetnének, annyira jólesik, ha a szülőföldemtől távol ezt az idiómát hallhatom valahol. Kecskeméten születtem, az ö-ző nyelvjárást a Kiskunságban szívtam magamba, az anyatejjel együtt. Ó, édes hangok, az anyanyelv szívmelengető fölcsendülése idegen földön! A Dunától nyugatra szögedi vagy kecskeméti módra beszélő ember ritkább a fehér hollónál. Kivált Sopronban nem számít ilyesmire az ö-zés magamfajta ínyence. – Oszt’ hogy keverödött Szögedébű Sopronba? – firtatom tovább. – Hát fölűtem a buszra, oszt’ e’gyüttem. – Oszt’ nem sajná’ta otthanni Szögedöt? – Sajná’ni sajná’tam, de micsinájjak, így alakút a zéletöm…
