Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Bali Farkas Péter: Lejátszótér
24 mi napégés elleni kencéért. Aranyos kis öreg, csak kicsit nagyothall. Legalább minden lakó művelődik. Egész nap üvölt a Bartók. A lépcsőházban puha volt a levegő. A félhomályhoz még nem szokott hozzá azonnal a szemem, de nem is kellett, mert a lépcsőfo kok maguktól süllyedtek a lábam alatt, egészen a negyedikig. A gangra érve meg csak résnyire nyitott szemmel lehetett közlekedni, ha át akartál vergődni a Barkó néni dzsungelén. A körfolyosón mehetnénk kerülővel, a m ásik oldalról, de egyrészt erre rövidebb, másrészt meg a Barkó néni őserdeje valahogy a gyerekkori erdőjárásokat idézi nekem vissza. Leült a konyhaablak alatti karosszékbe, cigit tekert, k özben tovább mesélt nekem arról a koncertről. Minden egyes szava mintha egy ezredmásodperccel később keletkezett volna csak az én fejemben, mint az övében. A pára felszaladt a krómon, és már vehettem is elő a csészéket. A kávét még nem öntöttem ki. Lekapcsoltam a gázt, és dudorászva befordultam a szobába. A lemezeket lapozgattam. Volt ott mindenféle, a felét ki is fogom dobni egyszer. Az ismerős borító végül csak eltalált az ujjaimhoz. Beindítottam a lejátszót, de mielőtt feltettem volna a tűt, hagytam, hadd fusson körbe a lemez a kefe alatt. Egy éles hang és p ár másodperc kedves recsegés. Sz.-re néztem, kíváncsi voltam, milyen az arca, amikor először hallja felvételen. A szemöldöke az első leütött billentyűvel együtt rándult össze. Már akkor is értettem, mit érzett, amikor a téren mondta, de most láttam is. Lecsukta a szemét, a feje meg úgy mozdult jobbról balra, mint a kaspók a gangon, amikor kicsit megmoccan a levegő az udvarban. Erről eszembe jutott, hogy ilyen tájban szokott megérkezni az a kellemes északi fuvallat. Gondoltam, kinézek, hátha már itt van. Ahogy kiléptem, láttam, hogy Barkó néni kaspói már komótosan dülöngéltek. Furcsa, édeskés illatot éreztem. Nem volt erős, csak tömény. Sűrű és nehéz lett a levegő, amibe beleúszott a zene a nappali nyitott ablakán át. Azt hittem, poros lett a tű, mert valami tompa, ütemes zajt hallottam. Gondoltam, majd mielőtt megfordítom a lemezt, még egyszer áttörlöm. És akkor megláttam őt . Hosszú, mélykék szövetkabát volt rajta, és világos színű kalap kék szalaggal. Lassan és ütemesen közeledett a gangon. Baljával botra támaszkodott. Maga elé nézett, de nem panaszosan. A szája sarkában íz etlen mosoly. Még csak nem is szuszogott. Barkó néni sem az a sopánkodós fajta, amolyan stramm asszony, de mire felér a negyedikre, azért kapkodni szokta a levegőt, pláne ilyen melegben. A kék hölgynek viszont egy kicsit sem emelkedett a mellkasa. Kiszáradt a torkom és elnehezültek a karjaim. Úgy éreztem , mintha a szagok felfelé folynának az orromon, onnan pedig lefelé a tüdőmbe. Bekopogtam az ablakon – ezt látnia kellett. Hallottam, ahogy recseg a karosszék, meg ahogy kihúzza a fiókot, és zörög a gyufa, aztán meggyújt két cigarettát. Lerakta mellém a hamutálat a párkányra, a cigarettát meg úgy vettem el tőle , hogy vissza se néztem rá. Úgy vette a levegőt, mint amikor kérdezni akar valamit, de aztán meglátta, hogy elmerültem a közeledő ismeretlen asszony alakjában. A tompa ütések egyre hangosodtak, aztán megállt előttünk. Maga elé rakta a botot, az ezüstmarkolaton egymásra tette a csipkekesztyűbe bújtatott kezeit. A törtfehér anyag résein át úgy tűnt, mintha az ujjai is kékek lettek volna.
