Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Győri László: A kis ebihal
15 napnyugtáig (napszentületig!), éjszakákon át. Egyszer még átgondolom az egészet, megpróbálok úgy élni, hogy ne lássak magam körül kétségbeesett arcokat. Nem érdemes miattam kétségbe esni. Most jól kipanaszkodtam magam, már nekem is elegem van bel őle. Tudjátok mit? Nem sírok többet, mosolyogni fogok, igyekszem minél jobban érezni magamat, ha már idekerültem. Néha azért sírni fogok, nehogy azt mondjátok, miféle ember az ilyen, még csak nem is sír. Sírni? Bőgni fogok nektek. Erős hang – erős csecsemő. Az adja a kilókat. Ne akarjanak sokat egyszerre, naponta csak egy kicsikét, és múlni kezd a sok kiló fáradtság. Addig viseljenek el, én is elviselem őket. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját rajtatok, és könyörüljön rajtatok! Játékvilág Hála istennek, még nem állsz meg a játékbolt kirakatánál, még csak háromhetes vagy, és kiságyban fekszel. Ha ötéves lennél, még elkezdenél rimánkodni a búgócsigáért, a kisautóért, a dinoszauruszért, a lovacskáért, nekem pedig el kellene onnan rángatni; sírnál, toporzékolnál, és én mégis elhúználak onnan, a karod majdnem kiszakadna, megvetnéd a lábad, és b őgnél, egyre bőgnél. Nem lágyítod meg a szívemet. Nem veszek neked semmiféle ócska, tarkabarka kacatot. Mire jó az a búgócsiga? Forog, forog, sivít, még rángatózik néhányat a földön, aztán eldől. Elromlik. Mire az a felhúzós autó? Nem látsz elég autót az utcán? Gyere, elviszlek a roncstelepre, nézd meg, tele van összetört, összezúzott, rozsdás autóval, még nézni is gyötrelem. Hiába mondod a műanyag lovacskának, hogy gyí-gyí, meg se mozdul, nem hajt a jó szóra. Tologatnád? Nevet adnál neki? Olyan, mintha élne? Nem olyan, mintha élne, nem, a játékló nem paripa, döglött kis műanyag vacak. Majd az igazi! Az igen, az játék! Azt majd vásárolok neked. Pejt akarsz? Pejt kapsz! Feketét? Feketét! Izabella fakót? Izabella fakót! Mindenből igazit! Még búgócsigából is valóságosat szerzek. Akkora lesz, mint egy kupola, úgy szól, mint a sziréna a tűzoltóknál. Állj az ablakhoz! Hallod? – Szirénapróba, szirénapróba! Fél perc az egész, de micsoda fél perc! – A szirénapróba véget ért, a szirénapróba véget ért! A tűzoltó bácsi eloltotta a szirénát. A játék haszontalan, játékkal nem megyünk semmire. A játékok hamisak, csak utánoznak, az igazit akard! Igazit egyelőre persze nem veszek. Majd ha felnősz, akkor kapsz tőlem akármit. Ne tekingess hátra, ne húzasd magad, megmondtam, érts a szóból: – Nincs játék! És kivételesen elmagyarázom, hogy miért. Kivételesen, mert te olyan értelmes vagy már, hogy két bőgés közt meg fogod érteni, miért nem teljesítem gyerekes óhajaidat. Mert amikor én ötéves voltam, és nagyanyám elvitt a vásárba, csattogós famadarat szerettem volna, olyat, amit tolni kellett, kerekeken gurult, és közben csattogtatta a szárnyait. Arra mutogattam rendületlenül, és b őgtem érte rendületlenül, és nagyanyám olyan szívtelen volt, hogy azt mondta: nem, és amikor folytattam a bőgést, újra azt mondta, hogy nem, harmadszor meg már nem mondott semmit, egyszerűen rám csapott, és elrángatott a sátor elől, és én hazáig hüppögtem, pityeregtem. Anyám elé állított: – Ezzel a gyerekkel meg soha többet
