Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Győri László: A kis ebihal
16 nem megyek vásárba! – Miért? Mi történt? – Mi? Nem hagyott békén, vegyek neki csattogós famadarat! Van nekem rá pénzem? Ha neked van, menj csak el vele, vegyél meg neki mindent, amit csak kér, kényeztesd csak el. Ma csattogós madár, holnap kis bicikli, vagy egyszerre mind a kettő. Anyám elkapott, elhúzott nagyanyám mell ől: – Hagyja ezt a gyereket, én is tudok neki nem venni semmit, ahogy maga. Miért nem vetett oda neki egy csavaros cukorkát? Mindjárt elhallgatott volna! Nekem ugyan a kisfiam, de magának meg az unokája, máskor úgy bánjon vele! Így aztán nagyanyám soha többet nem vitt magával a vásárba, csak a templomba a sok fekete öregasszony közé, mindig ugyanabba a padba, ugyanarra a helyre; egyszer majd megmutatom, hogy hol ültünk. Nagyanyám föltette a szemüvegét, kinyitotta az énekes könyvet, és énekelte, amit a fekete tábla az oltár mellett előírt neki. Én pedig játszottam: összehúztam a szemem, a résen át a csillár fényei egyetlen hosszú sugárban szálltak a szemembe. És hol összehúztam a szemem, hol kinyitottam, így játszadoztam a fénysugarakkal. A lelkész fölment a magasba, sokat beszélt, az öregasszonyok újra énekeltek, azt énekelték, hogy Erős vár a mi Istenünk , és én egészen belereszkettem, annyira tetszett az erős vár a hegy tetején. A végén pedig szétterjesztette a karját, a tenyerét felénk fordította, és azt mondta: Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az ő orcáját reád, és adjon békét tenéked! Úgy éreztem, hogy az én arcom is kivilágosodik, fényesen ragyog. Éreztem rajta a meleget, s kipirult arccal ballagtam hazafelé. És a következő vasárnap ismét játszani mentem a templomba. Mégis kaptam játékot nagyanyámtól, aki talán nem is tudta, hogy adott. De a famadár elszállt, é n is felnőttem nélküle, te is fel fogsz nőni az efféle haszontalanságok nélkül. Különben m eg ne tudjam, hogy nem vesztek neki soha egy játékot! Hogy lesz ennek a gyereknek gyerekkora?! Ezt az izét meg tegyétek neki a karácsonyfa alá! Forduljunk a csecsem őhöz! Ideje végre elhagyni a szül őket, forduljunk végre egyenesen a csecsemőhöz, ahogy Luther Márton is lerázta magáról a pápát, az egész római egyházat, s egyenesen a Bibliához, egyenesen Istenhez fordult. Forduljunk mi is egyenesen a csecsemőhöz. Komoly ember vagy, hiába teszel úgy, mintha a világból nem érdekelne más, csak az, hogy aludj, rugdalózz a két kurta, görbe, kajla lábaddal, kapkodj mókásan a kezeddel, mintha el akarnál érni valamit, de amit sosem érsz el, ökölbe szorítod a keze d, mintha össze akarnál nyomni valamit, a szádat csücsöríted, mintha folyton kapni akarnál, úgy teszel, mintha nagyon kicsi volna a világod. Pedig dehogy kicsi, egy egész világot betöltesz. Igen, megvan a magad világa, minden mozdulatod a világot fogja be, amelynek nincsenek határai, egy egész határtalan világ a te világod. Mit gondolsz fel őle? Beszélj! Hallgatlak. Mit mondtál? Én már nem tudom, hogy ki voltam, mi voltam akkor, s mit gondoltam a világ felől. Tudsz beszélni, odaülök melléd, hallgatlak. Az én komolyságom fabatkát sem ér, te még tudsz
