Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Doncsev Toso: Egy pesti bolgár portréja (Apám emléke)
49 dolatra van szükség, akkor olyan bonyolult dolog, mint a világ, nem jöhetett létre csak úgy magától, véletlenül. Ez a meggyőződése nemcsak hitéből, neveltetéséből fakadt, hanem a józan ésszel történő belátásból és következtetésből is. Számára Isten léte megkérdőjelezhetetlen tételként létezett, és a világban megtapasztalt szörnyűségek, emberi ésszel felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan igazságtalanságok sem rendítették meg hitét, pedig ez a hit nem bigott, vakhit- ként leledzett benne. Megingathatatlanul hitt Isten létezésében, és meggyőződött arról, hogy az ember számára Isten szándékai a maguk teljességében kifürkészhetetlenek, és számunkra kedvezőtlen döntéseit, mi több, csapásait úgy kell értelmeznünk és elfogadnunk, mint ahogy a gyermekek kénytelen-kelletlen bele nyugszanak a felnőttek parancsaiba, rendszabályaiba, mert gyermeki ésszel nem képesek felfogni, hogy a felnőttek mit és miért tesznek, miért tiltanak valamit, miért nem engednek a gyermeki szeszélynek. Szerinte Istent nem lehet és nem szabad számon kérni, hiábavaló ellene lázongani, bele kell nyugodni döntéseibe, különben sem tehetünk mást, csak keressük Isten üzeneteinek rejtett értelmét. Szerinte Isten azért adott szabad akaratot az embernek, hogy éljen vele. Meggyőződése szerint a Jóisten azt az emberfajtát kedveli és segíti, aki nem csupán Tőle várja élete jobbra fordulását, hanem azért mindent maga is megtesz. Apám az egyházi dogmákkal nem bíbelődött, a Szentháromság tanát nem próbálta felérni ésszel, úgy értelmezte, hogy a világmindenségben, a mennyben és itt a földön egyértelmű, ki az úr, mi az alá- és fölérendelés. Végső fokon az Atyaisten akaratától függ minden. Ez a dolgok normális, tényleges rendje, miként a családban a családfő, akképp a mennyben és a földön az Atyaistené a végső szó. Az anyaszentegyházat a hit szükséges szervezeti tartozékának, a papokat tisztviselőknek, a szertartások szakértő végrehajtóinak tartotta, olyanoknak, mint az állami szolgákat, csak az előbbiek az Istent, a hivatalnokok meg az államot szolgálták. Valójában pedig az embereket, a társadalmat a hit és az erkölcs tartja egyben, nem az egyház meg az állam. Azt vallotta, hogy a hit alapvetően kétoldalú kapcsolat Isten és ember között, bensőséges, közvetlen kapocs, és a papok csak jól-rosszul bábáskodnak e kapcsolat ápolásánál. Főként a kevésbé érett, kevésbé önálló személyiségeknek van szükségük ilyesfajta közvetítő támaszra. Isten és az egyház kettősségében fejtette ki az emberekről, az emberi nemről vallott általános felfogását is. Az emberek többségét, sőt az egész emberi nemet, kevés kivétellel, erkölcsi értelemben esendőnek, gyarlónak tartotta, önkritikusan elismerte önnön megingásait is. Az emberek a lehető legkevesebb erőfeszítéssel jól szeretnének élni, több- nyire a könnyebb ellenállás irányába haladnak, türelmetlenek, az azonnali élvezeteket választják. Érthető törekvés, de többnyire kivihetetlen, mert a jólléthez, a gyarapo- dáshoz észre, tehetségre és kitartó munkára van szükség. Mindenki saját szerencséje kovácsa, mindenki felelős a tetteiért és az életéért, a felnőtt ember nem hibáztathat másokat a kudarcaiért, pontosabban ez teljességgel felesleges, terméketlen magatartás és hozzáállás, mert mindig keresni kell a jó megoldást, a kiutat. Az ember legfőbb, leglényegesebb tulajdonsága az akarata, az igyekvése, a törekvése, a hiányzó tehetség, képesség, tudás és műveltség ezzel pótolható, a zseniális, de lusta álmodozók semmire sem viszik az életben, mert munka nélkül nincs eredmény, siker, fizetség. Minden
