Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Doncsev Toso: Egy pesti bolgár portréja (Apám emléke)
48 nyeket, és végül utolsónak a görögöket. Nehéz lenne pártatlanul és tárgyilagosan megítélni ezt a rangsort, de az biztos, hogyha a világhírű multimilliárdos üzletemberek származását vizsgáljuk, a bolgárokat nem jegyzik ezen a tőzsdén. Apám ennek ellenére elégedett, sőt mi több, büszke volt nemzeti hovatartozására, nem cserélt volna senki fiával. Meggyőződése szerint a bolgárok és a zsidók rokonlelkek, hasonlítanak egymásra, megegyezik a gondolkodásmódjuk. Apám 100%-ban, minden sejtjében bolgár volt, úgy érezte, hogy nemzetének tipikus tulajdonságait hordozza magában. Megítélésem szerint, és ezt nemcsak érthető fiúi elfogultságom mondatja velem, kirítt a bolgár kereskedők átlagából, mert nem a nagybani piacon, hanem Budán, aztán a belvárosban, később újból Budán árusított magyar úri, polgári, kispolgári környezetben, boltja évekig az MKP székházával átellenben volt, rendszeres újságolvasó és rádióhallgató lévén szélesebb társadalmi tapasztalatokra tett szert, szembesült a politikacsinálókkal és a hétköznapok valóságával, vagyis megfigyelőként benne élt az újkori magyar történelem sűrűjében. Tapasztalata hamar meggyőződésévé vált: a magyarokból hiányzik az üzleti érzék, a vállalkozói szellem, akiben leledzett ilyesmi, már a századfordulón kivándorolt Amerikába szerencsét próbálni, ahogy Magyarországon is a bolgárok közül csak az tudott gyökeret verni, aki ügyesebbnek, élelmesebbnek bizonyult a hazai környeze ténél, a többi honfitársánál. Ad az Isten bárányt eleget, de a hodályba nem hajtja be helyetted. Istenigazából először 1956 januárjában szembesültem a nemzetek és a nemzetiségek különbözőségével, eltérő szokásaikkal és jellemvonásaikkal. Egyedi volt ez a világnézet, de nem egyedülálló. Úgy hiszem, sőt bizonyosra vehetem – rokonaink, apám barátai és ismerősei körében szerzett tapasztalataim azt igazolja –, hogy a magyarországi bolgárkertészek és kereskedők, a bolgár agráriumból kisarjadt vállalkozó polgárok hasonló elveket és értékeket vallottak. Ez az életfilozófia nem képezte le a világ és az emberi társadalom törvényszerűségeinek tudományosan rendszerezett és egységes szerkezetbe foglalt, cáfolhatatlan magyarázatát, de a benne hívők számára biztos útmutatást, eligazítást adott a történelem kataklizmái közepette, és vitathatatlanul humánusabb, gyakorlati mércével mérve pedig hatékonyabb és erőteljesebb volt, mint számos elismert gondolkodó elmélete. Apám gondolkodásának központjában a szakmája, a kereskedés állt, ez volt erkölcsi és gyakorlati tanításának az alapja, sarkalatos pontja, ezt találta a legfontosabb tantárgynak, amit kiválóan akart elsajátíttatni velem, ám bevezetésként felvázolta Istenről, a hitről és az egyházról vallott nézeteit és meggyőződését is, gondolkodásának axiómáit, amelyekről úgy tartotta, mert hitbéli tantételekről volt szó, időpocsékolás lett volna vitázni. Azt vallotta, ha szilárdak ezek az alapok, akkor archimédészi pontként szolgálnak az ember életútján, és pályafutása során szellemi erejét másra, termékenyebb tárgyakra összpontosíthatja. Annak ellenére, hogy munkája elsődlegesen az anyagi szférában zajlott, a szellemi tevékenység, a gondolkodás elsőbbségét hirdette. Előbb mindent átgondolt, aztán cselekedett, a rutinnak tűnő tennivalókat időnként újragondolta, megvizsgálta a kritikus elme fényénél. Ebből az alapállásból kiindulva is vallotta, hogyha a legegyszerűbb feladatok megoldásához is tervre és gon-
