Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Kabdebó Lóránt: Létezésünk: az „ideális” és a „torz” szembesítése (A tóth menyhért-énekek csodája)
82 Kövessük, miként is formálódik mindez egyéni teljesítménnyé Pintér Lajos kötetében! Az egyik látszólag szerényen hangolt vers első versszakában a „festő” ráébred az egyik legnépszerűbb magyar népdal szövegében élete sikertelenségére: hej halászok mit fogott a hálótok nem fogott az egyebet pirosszárnyú keszeget énekeled Az ezt követő párhuzamosnak látszó versszakban: A „festő” énekeli a jelenet megfordítását? Vagy maga a „költő” értékeli át a sikertelen életet értékalkotó csodává? Lényegében maga az „ének” alakítja a sorsköltészetet a létköltészetben való tájékozódás nagy sikerű metafizikai pillanatává: kivetette hálóját a hajnali eget és nem fogott mást csak csillagokat krisztus a legfőbb halász énekelem Ezáltal a magyar vers egy remekét kiénekelve. Persze vannak ennek bonyolultabb megvalósításai is. Hiszen ugyanez az ellentmondó egymást kiegészítés adja Pintér Lajos legújabb kötetének létcsodálatát. Egyszerre mutat be egy-egy (vélt vagy valóban megtörtént) anekdotikus jelenetet tóth menyhért életéből, mindennapi életünk keserves valóságának megidézésével, és ugyanakkor ebben a valóságban benne sugárzik a festő által a látásában magával hordozott ideálkép, amely most már a Pintér-versben kel életre, egyszerre bemutatva a valóság torzzá formálódását és ugyanannak a torz világnak a kigömbölyödő, a létezésben elgyönyörködő ideálképét. barátom pajtikám nekem minden formám kerek terhes asszonyok cipóhasán a parasztcsalád csodás körén át látom kereknek a világot síró nevető arcotokat is bár csontsovány kereknek látom
