Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - A. Gergely András: Szimbolikus harc, jelképes győzelem, közlésbátorság
69 A. Gergely András Szimbolikus harc, jelképes győzelem, közlésbátorság (Felhang helyett) Lehang Hosszú cikkel készültem volna az ünnepi számba. Volna, ha nem lett volna minden más akadály. Dokumentumközlés, szociográfiai fejezet lett volna, méltóan 50-es, bár tényleges időben csak 37 éves anyag, mely akár bácsinak is álcázhatja magát. Bácsi vagyok magam is, de megfontoltabbá lettem ez idő alatt, így a teljes terjedelmében kicsit kiesebb (folyóirat-terjedelemben is 24 oldalnyi) közleményt hosszas latolgatás után sem gyepáltam bele a retro számba. Lehangolt mindez, hiszen a Forrás egy veretes korszakáról szóló forrásanyag volt, amiről szólok. Egyetlen, csak időlegesen létezett kiadványban jelent meg, mely 1993-ban napvilágot látott, s teljes hosszában közölte a teljes textust, de másutt azóta sem elérhető. Egyszer majd talán az lesz. Addig azonban – kicsit felhangoltabban – kivonatolom… Ütközet, helyi hatalom, kutató társadalom Messzi múlt már, így áttekintő közlésére azzal a kételkedéssel merek vállalkozni, melyet bárki Olvasó táplálhat a szöveg ellenében. Hiszi, s így hiszi, kinek kedve emígy tartja. Tény, hogy én viszont úgy hiszem, ahogyan az enyém – azaz inkább a miénk. Merthogy nem csupaszon az én emlékezetem mindez, hanem egy kutatói köré, egy publicistai hagyományé, egy elkötelezett misszióé. S ennyiben többes is – ám amennyire ismerhetem a korabeli résztvevőket, nem ellenükre való lenne az efféle megjelenítés. A szociografikus hitelesség, a hazai társadalom- és településkutatás, rövidebben: a valóságfeltárás ma már roppant respektálható korszaka éledt (újra, a harmincas évek hagyatékával, örökségével, módszertanával) a hetvenes évek közepétől. Nemcsak az idővel Magyarország felfedezése címen indult szociográfiai könyvsorozattal, de a meghatározó vidéki folyóiratok hasábjain, az Alföld , a Tiszatáj , a Kultúra és Közösség , de talán mégis elsőként a Forrás számaiban kezdődött meg az a fajta én-, ön- és társadalomismereti hagyatékfeldolgozás és tudástőke-felhalmozás, mely nem a direktív (hatalmi, aktuál- és pártpolitikai, gazdaság- és szociálpolitikai) mezőben, hanem a művészi hitelű társadalomfeltárás
