Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Zelei Miklós: Berzsenyi-szendvics
61 Zelei Miklós Berzsenyi-szendvics „Honnét van, hogy az ég, a fátum vagy görög Áte Majd minden jámbor költőt és büszke genie-ket Annyira üldöz most, hogy azok majd mind siralommal Töltik el a Helikont, s civakodnak fátumaikkal? Én nem tudhatom azt; s hogy az Átét gyártja-e költő, Vagy pedig a költőt gyártná bárdjával az Áté, Azt se tudom; de igaz, hogy azok jól esmerik egymást: Mégis azonba’ nehéz őket jól öszveegyezni! Ámde akármint van, zugolódnunk ellene nem kell, Sőt mint a karaib bajnok harsogja halottas Énekit a kinzók keze közt mosologva, boszontva, Gyáva csapási alatt víg dalra fakasztva köszöntsük! Zengj, mosolyogj neki, majd víg lantod táncra ragadja, Mint Orpheus hajdan vadakat, fát, Thrácia bércét.” Berzsenyi Dániel: A költő és a sors Kell egy lap! Egy folyóirat. És az majd mindent megold, ha lesz, akkor majd minden jóra fordul. Ha mégse, akkor kell még egy! És az már tényleg... Ez a vágy kísérte végig a 60-as, a 70-es éveket és a rendszerváltás idején tetőzött, amikor naponta születtek az új lapok. Mindenki cselekedett, senki nem gondolkodott – ez persze nagyon igazságtalan így, de a lényegre mutat. Arra, hogy sokunk – többségünk? – nem is tudta pontosan, hogy min kellene gondolkodnia. Nem volt világlátottságunk, gyakorlatunk a rendszerváltásban. Még a kormányváltásban sem: amibe beleszülettünk, az kitartott. Az én évjáratom esetében például több mint negyvenéves korunkig. Nem volt ismeretünk másféle politikai gyakorlatról, a politikai váltógazdálkodásról, a parlamentarizmusról. A fátumainkkal való nagy civakodásaink még odébb vannak. De lám, már Berzsenyi is tudott róluk... A lap talán a gondolkodás iránti vágyat, a gondolkodás alapját jelentette? A közös tér utáni sóvárgást, ahol ki lehet fejteni, ami foglalkoztat, ami kínoz? És kiszabadít a magányosságból? Nem tudom ma már. Elsőéves voltam az 1968–69- es tanévben a Szegedi Tanárképző Főiskolán, amikor megjelent a városban Varga Mihály, a Forrás alapító főszerkesztője a bejelentéssel, hogy Kecskeméten, a szomszédban, új folyóirat indul. Úgy néztünk rá, mint egy Istenre. Fiatal szerzőket keresett, akik új verset, új novellát adnak. Mert az nagyon fontos. Odatartozni! Úgyhogy biztos, ami biztos, nem jelentkeztem, de nagy horderejű eseménynek tartottam a találkozót, és nagyon örültem. Ehhez az örömhöz képest azonban az odatartozás jóval később született meg. Elsőéves koromban már három éve publikáltam, ott lapultak a versek a füzeteimben, és már újságot is írtam. Azt hittem, ennek jelentősége van. Amit leírok, számít.
