Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Tőzsér Árpád: Sokszögű együttgondolkodás (Naplók naplója 2012-ből)
27 tettem le a kagylót, újból csörgött a telefon, Óváry Ági, a Madách Kiadó mostani ügyvezetője (Dobos Laci hónapok óta nem jár be a kiadóba, súlyos beteg) közölte velem, hogy hétfőn költözik a kiadó, Somorjára. Ez a vég kezdete. Július elsejével én is felmondok a Madáchnak. Vidékre és a vidéki kiadók szellemiségébe már nem követhetem. – A mai nap malőrök sora: nyitom ki az e-mailemet: R. S. a Holmi ból azt írja, hogy „nem kérik a beküldött naplórészletemet, mert túl személyes és sértegető” . Jól nézünk ki: a napló műfajának lényegét, a „személyességét” eddig még nem tudta kikezdeni a kritika, újabban viszont, úgy látszik, már a napló is csak impassibilité lehet. A naplóíró is halott hát (à la Barthes)! Észre sem vettem, hogy elhunytam. Május 28. Balassi Bálint még maga is főúr volt, s mint ilyen, saját magát „szponzorálta”, Csokonai már a főúr-mecénásoktól függött, Petőfi a főszerkesztőitől, Ady és József Attila pedig a nagytőkésektől. Ma az irodalmi siker viszont már kizárólag a reklámon és a kritikán múlik. A reklámnak és kritikának a jelenkor irodalmában betöltött abnormális, királycsináló szerepéről először talán Martin Walser elmélkedett érvényesen, Egy kritikus halála című könyvében, nálunk pedig Bán Zoltán András pedzett meg valamit belőle (szinte akaratlanul), a Meghalt a Főitész című dolgozatában, 2009-ben. Nekem csak most került a kezembe. Június 1. Tegnap itthon, a pozsonyi Magyar Intézetben is bemutatták a verskötetemet, a Fél nótá t. A fiatal Sütő Csaba András (ő mutatta be a könyvemet) meghökkentő jelentést tulajdonít a gyöngykapu és a f él nóta kifejezéseknek. Szerinte a Gyöngykapu-ciklus mint Biblia-átirat tele van az Énekek éneké ből vett idézetekkel, s maga a „gyöngykapu” metafora utalhat akár a nők ölére, szemérmére is (a kép egyébként Bach 140. kantátájából való, de attól persze még lehet igaza S. Cs. A.-nak), a fél nóta meg fél hangjegyet is jelenthet. Summa summarum: jó úton, az önállósodás útján haladnak a verseim. Már képesek saját hangon szólni és saját jelentést teremteni. Egyébként csupa idős ember volt a közönségem, nemigen haraptak sem Bachra, sem Kantra (mikor szót kaptam, a Kant-versemet olvastam fel), de a mai magyar irodalmi közvéleményt foglalkoztató politikai költészet- probléma sem nagyon érdekelte őket. – Közben, míg ezeket a sorokat körmölöm, a rádióban Svéd Sándor a Nincs cserepes tanyám at énekli. Ezek vagyunk: a milánói Scalában Rossinit éneklünk, itthon Nincs cserepes tanyám at. Június 4. Érik a jobb szememen is a hályog, zajtalanul és félelmesen, mint József Attila versében az idő. Időnként ijesztő fényfüzéreket látok meg pokoli lángokat. Már nem merek lefeküdni, mert ha a szememet lehunyom, Bu ñ uel minden fényszörnyetege megjelenik a szemhéjam belső vetítővásznán. Minden éjszakám egy Andalúziai kutya . S az én belső filmeimet nem lehet leállítani. Végig kell néznem minden előadást. Budapest, június 9. Mit írjak, mit írjak?, gondolkodom ezen, de most elkerülik az eszmék az eszem.
