Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Lengyel András: A jubiláló Forrás (Fragmentumok a folyóirat szerepéről)
9 maguk „amatőr” módján használják e technikát, s így ideális alanyai mindenféle megvezetésnek. S nem kétséges, az utóbbiak vannak többségben, sőt túlnyomó többségben. Ma már persze egy-egy botrány (e sorok írása idején pl. a facebook botránya) ráirányítja a figyelmet a veszélyekre is, de ezek a botrányok még többnyire szelep funkciójú botrányok. Csak a gőzt eresztik ki. A hatékony védekezés, a technológia túlhatalmának visszaszorítása ma még jogilag is, szervezetszociológiailag is megoldatlan. A világtársadalom, a globális kapitalizmus erkölcsi dinamikája pedig, minden ellenkező híresztelés ellenére, nem a „szabadság, egyenlőség, testvériség” lehetőségeit növeli. Az alávetettség hálózatát fonja sűrűbbre, és egyben vastagítja láncokká. S itt visszaérkeztünk a print médiumokhoz. Ezek a „korszerűtlen”, „anakronisztikus” médiumok ugyanis, legalábbis egyelőre még mindig az önkontroll leghatékonyabb médiumai. Az online kultúra a gyors, önkényes és felületes információk kultúrája, amelyben információ és álhír egymással keveredve, szétválaszthatatlanul van jelen. A jóhiszeműség dilettantizmusát a célirányos rosszhiszeműség profizmusa orránál fogva vezeti: így mutatja meg magát „e villanó, e kés idő”. A print médium a lassúbb, nehézkesebb, de ellenőrzött információáramlás médiuma, a beléje épített mechanizmusok révén nagyságrendekkel megbízhatóbb, mint újdonsült riválisa. A gondolatokat a „régi” médium (s használói) termelik, az új médium csak inkoherensen ötletel, s az ötletek kaotikus áradása az önmagában még csakugyan jónak ígérkező legjobb ötleteket is pillanatok alatt elnyeli, eltemeti vagy összepiszkolja. Az új médiumok veszélyeinek elhárítására ma csak egyetlen esély van: a régi médiumok okos és megfontolt, laboratóriumszerű használata. Az úgynevezett „gyorsaság”, amely a technológiából fakad, nem előny, hanem hátrány, a gondolkodáshoz idő kell. S mindenekelőtt önmagamnak a manipuláció technológiai teréből való kivonása. Konkretizálva: a Forrás mint print médium hagyományos volta tehát nem hátrány, hanem éppen hogy érték. Lehetőség bizonyos aktuális veszélyek közömbösítésére. Ahogy a nyomdagép reprezentálta Gutenberg-galaxis nem nélkülözhette az írni-olvasni tudást, az írástudás pedig az ábécét, az ábécé a gondolkodni tudást (s így tovább, vissza az alapokig), úgy az infokommunikációs technológiai forradalom sem lehet meg a szabatos gondolkodás és a pontos önkifejezés adománya nélkül. „Klikkelni” és „lájkolni” nem elég. A világ momentumainak pontos azonosítása, a jó és a rossz megkülönböztetni tudása, a világos, szabatos gondolkodás nem csak nem nélkülözhető, de az is kimondható, az igazán korszerű, azaz idézőjel nélküli kultúra csak az alapokból kiinduló, következetesen építkező kultúra lehet. Ehhez a kultúrához pedig nem vezet királyi út, nem elég hozzá a digitális eufóriához való kritikátlan csatlakozás, ehhez az emberi kultúra egész építményére szükség van. A felszín eufóriája nem váltja meg a világot. A szoftverfejlesztő, bármit mondjanak is, amíg a profit előállítása alakítja a világot, nem értem, hanem ellenem gondolkodik, s még szélső, egyelőre elképzelhetetlenül ideális esetben is csak segíthet nekem, de nem pótolhatja azt, ami s aki én vagyok, csak én lehetek. Summa summarum: a Forrás ötven éve, „vidékisége” és „hagyományossága” tehát egyként fontos: lehetőség. Léte, funkciója ma is a kultúra „vidéki” pozícióinak erősödésére utal. Kecskemét, ha Pécs, Szeged, vagy akár Debrecen törté-
