Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Lengyel András: A jubiláló Forrás (Fragmentumok a folyóirat szerepéről)
8 nül) a magyar kultúra nélkülözhetetlen szereplője. Ebben az átpozicionálódásban persze szerepet játszott az is, hogy néhány fontos fővárosi folyóirat az utóbbi időben valamilyen okból kihullott a mezőnyből, s ez nem jó, ez negatív tünet, bajok jelzése. De a „vidéki” folyóiratok java azért mára önértékét tekintve is jelentős tétel lett. S ez a kiegyenlítődés, ha nem is maradéktalan, nem utolsósorban azért következett be, mert e folyóiratok léte maga is a hátrányok leküzdése ellen hatott. Belső kikristályosodási pontként szolgált. Minden egyes intézmény ugyanis, amely meggyökeresedik a „magyar ugaron”, a „vidék” pozícióit javítja. Egy-egy kulturális gócot teremt. S amikor például egy vidéki folyóirat nem helyben lakó szerzők munkáit is közli, azzal, hogy fórumot ad „idegen” szerzőknek, egyben valamilyen mértékig integrálja is őket saját kereteibe. Ilyen értelemben mondható, hogy a Forrás például „kecskemétivé” tesz nagyon sok nem kecskeméti szerzőt, s ezzel a város kultúrája is nyer, a „beengedett” nem kecskeméti is. Meggyőződésem, a vidéki irodalmi-kulturális folyóiratot, ha nem lennének ilyenek, a magyar kultúra erősítése számára ki kellene találni. (2) Az sem tagadható, az online világ térhódításával időről időre fölmerül, hogy a print, azaz nyomtatott sajtó (újság és folyóirat) már nem „korszerű”, a múlt zárványa a jelenben. Érteni vélem a lelkesedést, amelyet a kommunikáció- technológia új lehetőségei kiváltanak. Kétségtelen, az internet révén sok minden gyorsabbá és kényelmesebbé vált, sőt azt is elismerem, maga a technológia is sokakat elszórakoztat. (De azért nem árt szem előtt tartani a tényt: az úgynevezett „okostelefonok” például, amelyek csakugyan sok mindent „tudnak”, ma szignifikáns mértékben a szórakoztató elektronika körébe tartoznak, s csak másod- vagy harmadsorban információszerző és -tároló eszközök. Függetlenül elvi lehetőségeiktől. Egy médium lényegét ugyanis igazában nem technikai paraméterei, hanem használata adja meg. Márpedig az „okostelefon” ma játék, a kulturális elkülönülést segítő, önérzeterősítő ketyere.) S ha valahol, valamikor, akkor az online világ esetében nagyon világosan megkülönböztetendő a technika és a használat . Meggyőződésem persze, maga a technika sem csodaeszköz. Ha maximálisan kihasználnánk a technika potenciális lehetőségeit, az emberiség – szerényebb fogalmazásban: az emberek tömege mint szociális agregátum – nem lenne okosabb és jobb. Az elsődleges ugyanis minden technikai újítás bevezetésekor a társadalom szociokulturális állapota, emberi – morális és intellektuális – minősége. S az új infokommunikációs technológia használata, mint gyakorlat, máris fölhívja a figyelmet e technológia használatának nagy veszélyeire. A veszélyek, amelyek egyre élesebben fölsejlenek, három nagy forrásból fakadnak. Az üzleti és katonai-politikai érdekből, s a technológia megkívánta szakértelem aszimmetrikus eloszlásából. Az első kettőben hatalmas manipulációs potenciál van. Vásárlásaimat éppúgy manipulálják, mint ahogy társadalmi és politikai konformitásomat is célirányosan alakítják. Lépten-nyomon megvezetnek, s minden újabb eladott ketyere erősebben köti bele a társadalmat a kiszolgáltatottság viszonyaiba. A technikai tudás aszimmetrikus eloszlása pedig a technikához való hozzáférésben, a diametrálisan eltérő használatban mutatja ki foga fehérjét. Vannak, akik értenek ehhez a technikához, s bérmunkában, bármilyen érdek szolgálatában „kreatívan” hasznosítják a „lehetőségeket”. S vannak, akik a
