Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Füzi László: „Nem az a fontos, hogy ki hol van, hanem hogy ki van valahol” (Dr. Szurkos István Amit nehéz kimondani című könyvéről)
116 vonulásakor Ratkó József szavait idézte fel: „dolgozni – nem amíg szabad – / amíg lehet – addig muszáj, / amíg az oktalan halál / föl nem ment, meg nem érkezik – / utolsó pillanatodig.” ( Paradicsom ). Ennek a könyvnek a létrehozása az emlékezőtől és a szövegek gondozóitól, a kötet szerkezetét kialakító, és azt következetesen érvényesítő szerkesztőktől is nehéz, emberileg-lélektanilag kínkeservesen nehéz munkát követelt. Némileg a munkájuk igazolását jelentheti, ha azt mondom, hogy munkájuk révén megkerülhetetlenül fontos könyv született meg. Fontos azok számára, akik a huszadik század gépies, embert pusztító mechanizmusait akarják megérteni, fontos azok számára is, akik azt vizsgálják, hogy ez a század a maga mechanikus eszközeivel hogyan lépett bele az egy-egy ember életébe, de talán a legfontosabb azok számára, akik arra kíváncsiak, hogy egy ember miképpen fordulhatott szembe ezekkel az erőkkel. (Budapest–Stockholm, 2018)