Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Szabó Gábor: …és egyéb történetek (Dragomán György: Rendszerújra)
117 Szabó Gábor …és egyéb történetek Dragomán György: Rendszerújra Dragomán György új könyve, mint ezt a fülszövegből megtudjuk, tizenöt év novellatermését rendezi, válogatja kötetté. A regényeivel valóban jól megérdemelt hírnevet kivívó szerző ezzel immár második novelláskötetét jelenteti meg, és a Rendszerújra rövid szövegei – csakúgy, mint az Oroszlánkórus történetei – ismét azt az érzést keltik bennem, hogy az írások jó része Dragomán (még) meg nem valósított regényötleteinek szilánkja, szinopszisa, ügyes kézzel felskiccelt vázlata. Dragomán regényformáló eljárásait alapvetően határozza meg a rövid formák domináns elemekként történő bravúros felhasználása: leginkább A fehér király , de a Máglya poétikai szerkezete is ezeknek a novellisztikus epizódoknak, önmagukban is értelmezhető mikrotörténeteknek az összefűzésén nyugszik. E regények jelentőségét, világképző erejük intenzitását ugyanis részben épp a kis formák motivikus összejátszása, párbeszédbe állítása, szinte zenei szerkezetté komponálása adja. A regények különböző pontjain felvillanó párhuzamosságok, motivikus rímek, sejtetések, behelyettesíthetőségek folyamatosan gazdagítják, töltik meg új értelemmel a művek egymásba indázó történetszálait, összefüggések, nyomok és minduntalan megfejtésre váró jelek fel-felbukkanó hálózataként láttatva a regényvilág alakulását. Ez a kompozíciós elv természetesen a regényekben formát öltő világkép metaforája is: az egyszerre elszigetelt, ám ugyanakkor egy nagyobb egység számos halmazába tagolódó történetszemcsék jelentésmódosulásai, a töredezettségükben is a folytonosságba csatlakozó jelenetek, a nem minden esetben egyértelműen megfejthető, ám épp homályosságukban jelentésessé váló kapcsolódások egyképpen Dragomán legfontosabb témájának , a rendszer és az egyén, hatalom és alávetettség, autonómia és betagozódás, elszigetelődés és feloldódás, szabadság és elnyomás bonyolult, nem minden esetben szétszálazható egzisztenciális és hatalomelméleti problém á inak hordozói. A mindig valamiféle hatalompolitikai térben játszódó regények az identitás megszerzését vagy elvesztését a küzde lemhez kapcsolják; a mikro- és makrorendszerek közti átjárások és konfliktusok az autonóm létezés megszerzésének lehetséges járatait, esélyét ígérik, míg a hangsúlyozottan labirintikus terek és a hasonlóképp útvesztőként kígyózó mondatok ennek lehetetlenségével szembesítenek. A Rendszerújra másfél évtized alatt íródott történetei érthető – bár kissé zavaró – módon meglehetősen eklektikus nyelvi-poétikai megalkotottságúak. Ezzel együtt tulajdonképpen szinte egytől egyig elhelyezhetők a személyes szabadság kérdéskörének imént érintett tematikus keretei közt, ám a novellák a regényforma extenzivitása, az egymást újrakontextualizáló történetrétegek kompozíciós megoldásainak hiányában legtöbbször mégis nagyon magukra maradnak. Nagyon jól példázza a történetek ilyesféle esendő-
