Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Füzi László: „Nem az a fontos, hogy ki hol van, hanem hogy ki van valahol” (Dr. Szurkos István Amit nehéz kimondani című könyvéről)
113 maradt a fiukkal, ő kéthetente járt hozzájuk haza. A könyvben hosszan beszél arról, hogyan hozatta meg a szakmai fejlődéséhez szükséges szakkönyveket, milyen szakmai folyóiratokra fizetett elő, s hogy hogyan készült a szakvizsgára. „Akkor még nem tudtam jól románul, csak a konyhanyelvet beszéltem, amit betegeimtől rendelések alatt megtanultam, ezért kellett nekem kívülről bevágni a műtéttani kérdésekre minden egyes választ. Magnóról magoltam az anyagot minden áldott este. Annak idején a főorvosi vizsgára készülő magyar tanársegédek állították össze és tanulták meg kívülről az anyagot, mert ők sem sokat tudtak románul. Dr. Márton Gerő tanársegédtől kaptam meg a felvételt és másoltam le. Jó, hogy volt Tesla magnetofonom, amit még annak idején Marosvásárhelyen vettem.” Hasonló volt ez ahhoz, ahogy mi kaptuk meg Szegeden a felsőbb évesektől professzoraink régi jegyzeteit. Hasonló volt ahhoz, de mégsem ugyanaz volt. Maroshévízről a fiuk betegsége miatt költöztek el, Kézdivásárhelyen, a város akkor már az 1968-as megyésítés során újonnan létrehozott Kovászna megyéhez tartozott, a kórház szülészetén volt üres szakorvosi állás, azt pályázta meg, s nyerte el. Az ekkor kezdődő időszakban alakultak ki irodalmi kapcsolatai, legjobb barátjának Farkas Árpádot tartotta, vele utazott Szegedre, találkoztak a Tiszatáj szerkesztőivel, Ilia Mihállyal és Annus Józseffel. Az irodalom közel állt hozzá, olvasta a magyarországi folyóiratokat, volt olyan terve is, hogy beiratkozik a bölcsészkarra, magyar szakra. A Szeku általi megfigyelése is ekkor kez dődött. Kézdiről átjárt Sepsiszentgyörgyre. „Sepsiszentgyörgyön Darkó Zsiga bácsinak, aki nagyon jó sebész volt, törzsasztala volt a Sugásban, ahová a Megyei Tükör szerkesztőségéből mindig oda mentek az újságírók, s ott iddogáltak, beszélgettek. Ennél az asztalnál gyűltek össze a tollforgatók, Farkas Árpi, Czegő Zoli, Magyari Laji, mindenki odagyűlt, Visky Árpi is, Szilágyi Domokos is, amikor Sepsiszentgyörgyre jött, Csiki Laci is ott volt. Ő mondta mindig, hogy költő az, aki meg tud élni a verseiből. Tudtam, hogy egy és három óra között ott vannak, s néha bementem, de soha nem ittam semmit, mert autóval voltam. Ez akkor volt, amikor már Kézdivásárhely és Kovászna között ingáztam, s féltem a közutakat ellenőrző rendőröktől. Bogdán Lacika is Darkó Zsiga asztalánál ült Sepsiszentgyörgyön a Sugásban. Őt akkor ismertem meg, amikor Veress Dani kihozta egyszer Kézdivásárhelyre, s mondta, hogy van itt egy fiatalember, akiből lehet, hogy költő lesz. (…) Vári Attila állandó vendég volt nálunk”. Ennek a körnek jó néhány tagját ismertem meg első erdélyi utamon, de mindenkiről, s másokról is hallottam már korábban, olvastam a könyveiket, írásaikat, később többük írását szerkesztőként is közölhettem, vannak, akikkel ma is kapcsolatban állok. A Sugásban is jártam, akkor éppen Beke György volt ott Kolozsvárról, de az akkori úton a Szemerja lakótelepen lévő hasonló jellegű intézményben töltöttünk hosszabb időt. Szurkos doktor Kovásznára 1973-ban került, a Svájcba disszidált dr. Komáromi Mihály helyére. Komáromi Mihályról én azt tudtam, hogy Farkas Árpád neki ajánlotta a Sectio Caesarea című versét. Kovászna kisváros, de gyógyvizei révén egészségügyi központ, talán nem véletlen, hogy Szurkos István legaktívabb életszakasza ehhez a városhoz kötődik. Dolgozott a szülészeten, tudományos munkát végzett, megírta nagydoktori értekezését, részt vett a közéletben, írókkal találkozott, közben a naponta megtapasztalt megfigyelésekkel a Szeku is nyomás alatt tartotta. Doktori értekezését végül 1977-ben védhette meg. Ezt követte a
