Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Füzi László: „Nem az a fontos, hogy ki hol van, hanem hogy ki van valahol” (Dr. Szurkos István Amit nehéz kimondani című könyvéről)
109 mi-művészeti élete roppant élénk volt, s az ottani értelmiségi réteg tagjai kapcsolatot is tartottak egymással. Kovásznán Szurkos doktorék révén leginkább Incze Sándor tiszteletessel és családjával, Gazda Józseffel, F ábián Ernővel találkoz tunk, Sepsiszentgyörgyön Farkas Árpáddal, Czegő Zoltánnal, Magyari Lajossal, emlékeim szerint Bogdán Lászlóval is egy rövid időre, Sylvester Lajos színházigazgatóval, Gajzágó Márton újságíróval, Kézdivásárhelyen Jakabos Ödönnel kerültünk kapcsolatba. Ödön ekkor már túl volt indiai útján, melynek során Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi sírjára egy marék csomakőrösi földet helyezett el, s onnét is hozott magával egy maréknyit Csomakőrösre. Jakabos Ödön ismertetett meg bennünket az Ötvös Gyula– Ötvös Sára házaspárral, ők középiskolában tanítottak, velük a hazai és a romániai magyar történelemtankönyvek közötti különbözőségekről beszélgettünk. Kézdin a múzeumban Incze Lászlóval találkoztunk, ő a kiállító teremben mutatott be bennünket Veress Dánielnek. Incze tiszteletes kérésére képviseltük őt és családját Makkfalván egy lakodalomban, onnét visszatérve – kalandos körülmények között – egyből Kommandóra mentünk, később Erdővidékre mentem el Incze tiszteletessel és feleségével, Incze tiszteletes útközben mondta el nekem a szülőfalujában, Szárazajtán történt vérengzés megdöbbentő mozzanatait. Gazda József színjátszóit is elkísértük egy előadásukra az egyik Kovásznához közeli faluba, még egy Kányádi Sándor-esten is voltunk, de lehet, hogy ez már egy másik utamon történt. Jártunk Csernátonban a Haszmann testvérek akkor formálódó gyűjteményében, Brassóba Szurkos doktorral és Incze tiszteletessel mentünk be, akkor az Incze család Ildikó nevű lánya ott volt, ahogy mondták, oda adták be német szóra, ma Pesten színésznő. Amikor két hét elteltével hazaindultam, a brassói pályaudvaron Nagy Olga néprajzkutatóval és férjével találkoztam, az úton velük beszélgettem egészen Kolozsvárig. Nagy Olga ezt megelőzően rendezte sajtó alá Győri Klára Kiszáradt az én örömem zöld fája című vallomását, akkoriban jelent meg a Széki népmesék című gyűjteménye, alig valamivel később a Paraszt dekameron című összeállít ása, ezek a könyvek ismertek voltak akkor, egészen széles körben Amint a fentebb írtakból is látható, kiváló írókkal, tudósokkal, egyetlen szóval: értelmiségiekkel találkoztam az első erdélyi utamon, számomra ez meghatározó jelentőségű volt, már csak azért is, mert nem értelmiségi világban nőttem fel. Mindemellett ez az értelmiségi kör az anyanyelvi kultúra megőrzésére törekedett, ha tagjai felfogása között létezett is különbözőség, a teória egyébként is különbözik a gyakorlattól, valamennyien ragaszkodtak megörökölt népi-nemzeti hagyományaikhoz. Későbbi életutamon sokakkal találkoztam azok közül, akiknek a nevét felsoroltam, de azok is, akikkel később már nem találkoztam, nagy hatást gyakoroltak rám, azóta is sűrűn gondolok rájuk. A legintenzívebb kapcsolatunk – természetszerűen – Szurkos doktorral volt. Széles látókörrel bíró, olvasott, szakmailag jól felkészült orvos volt. Törekedett is arra, hogy jó orvos legyen, orvosként, nőgyógyászként valószínűleg csak így védhette meg magát. Készült nagydoktori értekezése megvédésére, de disszert ációját majd csak 1977-ben védhe ti meg, addig a megyei p ártbizottság (!) még a beadását sem engedélyezte. Sokakkal tartott fenn szoros baráti kapcsolatot, nyilván orvosokkal, s a helyi társadalom legkülönbözőbb rétegeihez tartozók-
