Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Vári Attila: Prudencia nővér gyónása
37 Meyer Ottó nem volt tagja soha egyetlen pártnak sem, így nem is érthette a jobbról balra át fordulatokat, mégis meglepte, hogy az, akiről azt beszélték a faluban, hogy verőlegény volt a téesz szervezésekor, az hangadója lehetett egy magát keresztényként meghatározó párt helyi csoportjának, s szépszámú követője is akadt a kezdet kezdetén, amikor az emberek még valamit reméltek a politikától. – Sunyi népség – mondta egyszer sommásan róluk egy sakkparti után, de Benedek védelmükbe vette őket. – Ebben a magából kifordult világban nem lehettek sorsuk irányítói. Nem az emberek jellemével van alapvetően baj, hanem a mindenkori hatalom jellemtelenségével. Meyer professzor nem értette azt a keresztényi alázatot, ami arra kötelezte Benedeket, hogy megvédje azokat, akik még csak nem is akarták meglátni benne az embert. Akkor csak sejtette, de nem tudta Prudencia nővér gyónásáig, hogy Benedek igazából szerzetes, Benedictus páter. Ha tudta volna, talán csodálkozik, hogy Károli református bibliájából olvas fel neki, de akkor természetesnek vette, mert sokszor beszélgettek munkájáról, a reformáció korának magyar íróiról. – Máté evangéliuma, öt, harmincnyolc, harminckilenc – mondta magyarázóan, aztán egészen más hangon folytatta: – Hallottátok, hogy megmondatott: szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem az, ki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. Korábban nem értette, ha ilyen ellenséges volt már az első naptól kezdve Prudencia nővérékkel szemben a falu, akkor miért itt telepedtek le, miért ragadtak itt? Mert Meyer Ottó professzor azon szerencsés kevesek közé tar- tozott, akik azt csinálták mindig, amit szerettek, s mert kutatási területe a késő középkorra, az újkor elejének történelmi korszakára esett, nem kellett politikai széljárások szerint változtassa egyetemi előadásainak lényegét, senki nem vette rossznéven, hogy Bornemissza Péter Magyar Elektráját elemezteti diákjaival . – Egyszerre kerültünk ki a börtönből. Tőlem elszakították a születése után a gyermekemet, azt sem tudhattam, hogy fiút vagy lányt hoztam a világra, meg sem mutatták nekem, úgy adták örökbe valakinek, hogy soha sem tudtam meg a gyermekem nemét. Valami megbízható, rendszerhű, gyermektelen párnak adták, mint a többi börtönárvát is, akikről annyit tudtam meg, az ötvenes évek örökbeadásait ismerő, jóindulatú tisztviselőtől, hogy az abban az évben kihelyezett gyermekek többsége fiú volt, s szinte mindeniknek ugyanaz lett a sorsa. Ötvenhatban velük együtt távozott az országból mind a tizenegy házaspár, s ötven esztendő sem volt elég, hogy nyomára bukkanjak, pedig hajdani rendtársaim, de más szerzetesrendek is keresték őket a nagyvilágban. Valami kis pénzt kaptunk a börtönmunkáért, talán valamiféle jóvátételgaras is volt benne. Akkor folytak a téeszesítések, menekült, aki tudott a kényszerbelépés elől, nem volt értékük a házaknak, itt volt a legolcsóbb, aztán itt ragadtunk. Ha a köd mögé nézhetett volna, a lelkületváltás, a gyűlölködés fizikai valóságát mutatták volna a telkek. A házak mögötti, hajdanában veteménnyel teli kertek, elhanyagolt gyümölcsfáikkal olyanok voltak, mint gyermekkora Nagyhegy- szőlősének elárvult parcellái, amelyek gazdái nem tértek vissza a megszállást, a
