Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 1. szám - Győri László: Sejtelem; Napraforgó; A hajnal szempillája; Obsit; Priscilla (versek)

16

Csak a hajnal szempillája

résein át nézz a fénybe,

nézz merően, rezzenetlen

öntudattal állj a napra!

Obsit

Száműzve, semmire se jó már,

csak porfogó, mogorva, tétlen szolga,

idejét kiszolgálta,

már nincs haszna, már nincs semmi dolga,

obsitot neki, elég volt a vágta.

Nézzük a szekrényt, ugyan mit rejt

hátul a polc, ezt a bögrét

ki veszi kezébe? Öntelt, ívelt

cifrákkal tele, de mi történt,

hol van az öröklét?

Elrepedt, csorba lett a széle,

hátratoltuk, töltöttük a széfet,

új bögre került a helyére,

hátratoltuk, mert hogy emlék,

s egy újabb átmeneti vendég

került a helyére,

amely egyszer ugyanúgy véget

ér a polcon.

És egyszer majd másé lesz az otthon.

Sajnálom őket, akik megöröklik

fölösleges, cikcakkos életünket,

a bögrét, amelyből ittuk a teát.

Sajnálom, aki majd eltűnődik:

ez volt a kezében, efölött merengett.

Miért kényszeríti, mintha

általa mi kényszerítenénk?

Ami lejárt, lejárt.

Csorba bögréből nem isznak új teát.