Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Vári Attila: Prudencia nővér gyónása
36 Menekültem? Biztonságot kerestem? Tudatalatti dac dolgozott bennem? Annyi bizonyos, hogy hónapokkal később, már a női börtönben derült ki, hogy terhes vagyok. Azóta ezerszer tettük fel magunknak a kérdést: hogy történhet az ember életében egy ilyen megrázó, mindent megváltoztató esemény anélkül, hogy emlékezne rá? Annak az alföldi falunak, ahová kényszermunkára vittek, nem volt papja, elvitték, mert arra buzdította az embereket, hogy ne engedjék államosítani a felekezeti iskolát. Mi készítettük első áldozásra a gyermekeket, én tanítottam őket, Benedek gyóntatott is, áldoztatta őket, s ezért az államellenes összeesküvés miatt kerültünk börtönbe mindketten. Éjszaka vittek el, nehogy lázadozni kezdjen miattunk is a falu. Nem, nem ebben a faluban történt mindez, s az éjszakai csendben Meyer Ottó professzor el sem tudta képzelni, hogy ez a falu valaha is egy üldözött pártjára állt volna azokban a kommunizmusnak csúfolt időkben, bár ellenpróbája már nem lehetett volna ennek az elmarasztaló feltételezésének. Mostani viselkedésüket nem tudta, s talán nem is akarta rávetíteni hajdani életükre. Prudencia nővér sorsának, lényegében tragédiájának elemzése helyett meg- próbálta értelmezni annak a lelki változásnak az okát, amelyik embertelen szállások tömegévé tette nemcsak ezt a közösséget, de más vidékek falvainak tucatjait is. Hangosan gondolkozott. – Ha vihart vetettek, akkor a vetés törvényszerűségének értelmében olyan talajt kellett keressenek, ahol a mag szárba szökken. Sziklára nem lehet gabonát vetni. Valaminek kellett történnie már sokkal korábban is, ami megroppantotta a falu gerincét, ami alkalmassá tette a viharos változásra, amelynek termése ez az embertelen rosszindulatú közöny, a hetedízig tartó gerjesztett gyűlölet lett. – Magyarázta saját magának, s észre sem vette, hogy hangosan beszél. – Késő bánat, előbb bérelnem kellett volna egy házat, s csak azután dönteni a vásárlásról. Lexikonok adatait bújva megtudta, hogy az 1941-es népszámláláskor, a község lakosságának közel tíz százaléka izraelita vallású volt. Késő barokk stílusú zsinagógájukat még az 1770-es évek végén kezdték építeni, s hogy kóservágóhíd működött a faluban. Későbbi, huszadik század végi kiadványokban olvasta, hogy nem volt túlélője a deportálásnak, csak néhány munkaszolgálatos került haza a háború után, akiknek további sorsáról sehol sem beszéltek. Az elhagyatott zsinagógát, valamikor a hatvanas években, életveszélyesnek nyilvánították, lebontották, helyébe épült a szövetkezeti bolt. De ezeket az adatokat jóval Prudencia nővér gyónása után tudta meg a faluról, s hiába kereste a zsidótemető helyét, mert semmi sem volt a vadrózsás, kökényes domboldalon, ahová végül valaki elirányította, sem hantokat, sem sírköveket nem talált már. Alkalmi beszélgetésekből, amelyek általában egymás elleni vádaskodások voltak a falusiak részéről, hallott róla, hogy a nyilas hatalomátvétel után ez a szomszéd, meg a másik, de harmadik is, vagy csak az apja, Szálasi híveként pózolt a zsidók széthordott holmijai között. Aztán, ahogy elvonult a front, márciusra már bevörösödtek, egymást igazolva kommunista-ellenálló múltjukról, arról, hogy részt vettek a nyilas hetekben a kastély elleni bombamerényletben, ami miatt leégtek a birtok épületei és szörnyethalt a közismert nácibarát báró, a beszállásolt pesti nyilasokkal együtt.
