Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 12. szám - Staar Gyula: Erdők, könyvek, tudományok (Emléktöredékek Vekerdi Lászlóról)
113 hogy élete utolsó két évtizedében a Szabó Ervin-emlékérme (1984) mellé sokasodni kezdtek az elismerések: József Attila-díj (1992), Szent-Györgyi Albert-díj (1992), Tiszatáj-díj (1993), Soros-életműdíj (1993), Év Könyve díj (1997), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1999), Széchenyi-díj (2001), Az év ismeretterjesztő tudósa díj (2003), Magyar Örökség díj (2004), Teleki Pál-érdemérem (2008). Az Év ismeretterjesztő tudósa díjat a Tudományos Újságírók Klubja adja ki évente, tagjainak értékítélete nyomán. Vekerdi László nagy szavazattöbbséggel kapta meg ezt az elismerést. Emlékezetesre sikeredett a díjátadó ünnepség, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Kupolatermében tartottunk. A díjazott méltatását rám bízták, igyekeztem jól felkészülni, apait-anyait beleadni, hogy szép legyen a laudáció. Ünnepeltünk az első sorban ült, s a dicséretétől, attól, hogy középpontba került, szemmel láthatóan egyre rosszabbul lett. Amikor a mondandómat befejezve lehuppantam mellé, halkan odaszólt: „Gyuszikám, ez olyan volt, mint egy nekrológ.” Ezután átvette a díjat, kényszeredetten fogadva az elnökség kinn ülő tagjainak gratulációit. Mindannyian az ő szavaira vártunk. A benne munkáló feszültség azonban kitört belőle, első mondata ez volt: „Máskor ne ilyen vén hülyének adjátok a jutalmat, aki már nem tud mit kezdeni vele, hanem egy fiatalnak!” Szép új digitális világunkra jellemző módon rövidesen ott virított neves hírportálunk tudományrovatában a szerintük olvasót vonzó cím: Az év ismeretterjesztő tudósa egy „vén hülye” . A szerkesztőségünkben először ezt Németh Géza kollégánk vette észre, azonnal levelet írt a tudományrovat vezetőjének, közösségünk nevében is kikérve ezt a gátlástalan, ízléstelen címet. Meglehet, a címzettnek nem sok köze volt újságírója ökörségéhez, de tudjuk, a mi szakmánkban először a főszerkesztőn kérnek számon minden ballépést. Mentségükre legyen mondva, néhány óra múlva már ez a cím szerepelt a rovatban: Az év ismeretterjesztő tudósa Vekerdi László. Valljuk be, ebben meg semmi blikkfang. Amikor Vekerdi László nyolcvanéves lett, érzékeny lelkét felbolygatták az őt köszöntő írások, hiába szóltak azok a szeretet hangján. Később baleset is érte, szívritmus-szabályozó készüléke felmondta a szolgálatot, órákig eszméletlenül feküdt, míg kiderült annak oka, és a segítség megérkezett. Szomorú erre emlékezni, de ettől kezdve mintha megváltozott volna benne valami. Nem működött már jól az időérzéke. Volt úgy, hogy késő éjszaka bement az Akadémia Könyvtárába dolgozni, bizonygatva, akkor kezdődik a munkaideje. Ott még a portás is nagyon tisztelte, megnyugtatta, lefektette egy kanapéra, hogy ott békén megvárhassa a reggelt. Ez időben történt, hogy éppen a szerkesztőségünkbe igyekeztem, amikor megszólalt a mobiltelefonom. Kapitány Kati szerkesztő kollégám keresett, hangjában azonnal megéreztem a feszültséget. Kérte, hogy siessek, mert Laci bácsi félreértett valamilyen időpontot, most reggel bejött a szerkesztőségbe. Nem is ez a baj, de a belső udvaron átsietve megbotlott, elesett, és beütötte a fejét egy szegélykőbe, most ömlik a homlokából a vér, ő igyekszik azt elállítani. Loholni kezdtem, percek múlva én is a szerkesztőségben voltam. Laci bácsi egy
