Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 12. szám - Staar Gyula: Erdők, könyvek, tudományok (Emléktöredékek Vekerdi Lászlóról)
112 fűzött megjegyzésekkel a Galilei-kutatás új eredményeit is bemutassa. Így szinte egy új ikerkönyvet írt. Erről így beszélt: „Jegyzeteimben megpróbáltam az egész mai Galilei-kutatást kissé megfricskázni. No, nem durván, hiszen ők többségükben elsőrendű emberek. Különösképpen Biagioli és Redondi nagyszerű filoszok, kiváló tudománytörténészek, elérhetetlen távolságban vannak a posztmodernektől. Remekműveket írtak, olyant például, mint a Galileo eretico .” 25 Vekerdi László végül hihetetlen munkabírással határidőre elkészítette a kiegészített Galilei-könyvét, igaz, ez a túlzott szellemi és fizikai erőfeszítés nagyon megviselte, egy időre kórházba is került. S hogy miért lett az Így élt sorozat kezdőcíméből jelen idő, erről ezt mondta: „Galilei örök, benne kavarog a mai világunkban. Ez a könyv is az utolsó lapjáig a máról szól.” Amikor Herczeg Jánossal megkérdeztük tőle, hogy neki milyen Galilei-képe van, ismét csak tiltakozott: „Nekem nincs Galilei-képem… Miért legyen nekem Vekerdi-féle Galilei-képem? … Nem alkotok képeket. Jól tudom, az ember nem alkothat sem önmagáról, sem másról érvényes képet.” Ugyanakkor a chartres-i katedrálisb ól könyvének címlapjára hazahozt a Izaiás próféta képét, akiben Galileire ismert. (A templomban árusított levelezőlapok közt pillantotta meg ezt az üvegablakfestmény-részletet. Jöttek tovább hazafelé, és nem hagyta nyugodni. Vagy harminc kilométerről visszaautózott érte. „M ár csak egyetlen példány volt belőle, mintha nekem tartogatta volna a sors.” ) Egyszer pedig elárulta, hogy az ő Galileije Sántha Kálmán volt, a híres debreceni orvosprofesszor, akadémikus, a hazai neurológiai és idegsebészeti iskola megteremtője. Az ötvenes években meghurcolták, az Akadémián boszorkánypert tartottak ellene, megtörni azonban nem tudták. Nagy hatással volt a fiatal Vekerdire. A Tiszatáj ban, közeledvén az ezredfordulóhoz, így írt róla: „ Sántha mindig szabad emberként, nyíltan, világosan, félreérthetetlenül szólt egy olyan világban, ahol mindent »felülről« és »háttérből« irányítottak, konspiratív és manipulatív módszerekkel, ahol még a legfőbb irányítók maguk sem voltak szabad emberek, és ahol egyre inkább a félelem, a színlelés, a hazugság hálója kerített be mindent. Ezzel került szembe lépten-nyomon Sántha nyílt szókimondása… Következetességével és okos makacsságával magának a Magyar Tudományos Akadémiának szerezte vissza az önbecsülés lehetőségét, melyet az ő alattomos kizárásával eljátszott. S mindőnknek demonstrálta, hogy tisztesség, értelem, jóindulat nem föltétlenül és törvényszerűen marad alul az erőszak és meghunyászkodás szentszövetségével szemben.” 26 Nem lehet véletlen, hogy Vekerdi László Kalandozások a tudományok történetében kötetét keretbe foglaló első tanulmány A Galilei-pör, az utolsó pedig Sántha Kálmán. Nem szerette, ha ünneplik, pontosabban irtózott minden ilyen eseménytől. Többször elmondta, mindez mennyire megviseli. Pedig bele kellett törődnie, 25 Lásd a 2. lábjegyzetet. 26 Vekerdi László: „Ha valaki bent van a sárban, nagyon rossz néven veszi, ha valaki azon kívül van” . Dr. Majerszky Klára: Dr. Sántha Kálmán (1903–1956) kötetéről. Tiszatáj, 1997. 3. sz.
