Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 12. szám - Staar Gyula: Erdők, könyvek, tudományok (Emléktöredékek Vekerdi Lászlóról)
101 Vekerdi László 1983-tól haláláig tagja volt a Természet Világa szerkesztőbizottságának, a változáskor is mellettünk állt a jobbító szándékú, felszabadultabb légkörben megkezdett munkában. Meghatva gondolok vissza harcos kiállására 1991 tavaszán, a Természet Világa újjáalakult szerkesztőbizottságának első ülésén. Az a társaság már a szerkesztőimmel – Abonyi Iván, Dürr János, Kapitány Katalin, Németh Géza – közösen megálmodott szerkesztőbizottság volt. Tizenkét új embert kértünk fel a harminctagú szerkesztőbizottságunkba. Szakterületük neves művelői voltak, olyanok, akik nemcsak a nevüket adták, hanem a mindennapi munkánkban is segítségünkre lehettek. Örömmel vállalták a feladatot. Főszerkesztőként az első szerkesztőbizottsági ülésünkre már a velük felfrissített tudóscsapatot hívtam meg. Valamivel azonban nem számoltam. Szerkesztőbizottságunk vegyész akadémikus elnöke régi vonalas ember volt, lapgazdánknak, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak elnökhelyettese, akinek nagyon nem tetszett a szerkesztőség öntevékenysége. Magához ragadta a szót, és a jelen lévő új tagokhoz szólva mondta, ne tekintsék biztosnak a felkérésüket, azt még a társulat elnökségének is jóvá kell hagyni. Nem tartom magam keménykedő embernek, de vannak helyzetek, amikor harcossá változom. Közbevágtam, és elmondtam, engedtessék már meg egy közösségnek, a szerkesztőségünknek, hogy magunk választhassuk ki azokat, akikről úgy gondoljuk, hogy mindennapi munkánkban a legtöbb seg ítségünkre lesznek. Ezt talán mégiscsak mi tudjuk a legjobban megítélni. Külön ben is, a TIT alapszabályában nem láttam olyan pontot, hogy a lapok szerkesztőbizottsági tagjait az elnökségnek kell kiválogatnia. Elnökünk elvör ösödött, eddig ehhez a hanghoz nem volt hozzászokva, s már válaszolni is akart, de ekkor váratlan esemény történt. Felpattant Vekerdi László, szerkesztőbizottságunk régi tagja, a folyóirat hűséges szerzője, elnökünk egyiket sem mondhatta el magáról, és felhevülten, hangját felemelve, szinte kiabálva intézte szavait…, nem, nem az elnökhöz, hanem a folyóirat kiadójának jelen lévő vezérigazgatójához, Horti Józsefhez: – Jóska! Szólni kellene Antall Jóskának, hogy ilyen esetek ma már ne fordulhassanak elő! Mi dolog az, hogy a szerkesztőség nem választhatja meg azokat, akikkel együtt szeretne dolgozni! Döbbent csend fogadta Vekerdi László kifakadását. Abszurdnak tűnt, amit mond, és ahogyan azt mondja. Először is, hogyan lehet egy miniszterelnököt lejóskázni? Pedig, ha ismerjük a múltat, a kapcsolati hálókat, nagyon is a helyén voltak Vekerdi László szavai. Ehhez tudni kell, hogy Benedek Istvánnál, a Hiúzok társaságában Antall József és Vekerdi László sokat ültek együtt, becsülték egymást. A másik Jóska, a kiadó vezérigazgatója pedig egykor együtt tanított Antall Józseffel a Toldy Ferenc Gimnáziumban. Horti József nemrég pedig a Természet Világa biológus szerkesztője volt. Tehát a két Jóska és Vekerdi László jól is merték egymást. Persze, ettől még képtelenségnek tűnt, hogy a vezérigazgató a miniszterelnöknek – még ha ő egykor folyóiratunknak is a szerzője volt – odaszóljon a Természet Világa szerkesztőbizottságának ügyében. Mindkettőjüknek ennél ezerszer nagyobb gondjaik voltak akkoriban. Vekerdi László heves kirohanása azonban megakasztotta a további vitát. A régi elnök helyét pedig rövi-
