Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 1. szám - Győri László: Sejtelem; Napraforgó; A hajnal szempillája; Obsit; Priscilla (versek)

15

A hajnal szempillája

„Az elvesztettbe kapaszkodni, örökké utána vágyódni egészen a halálig – vagy élni, tovább élni, eltávolodni, átváltozni … és mégis megőrizni önmagunkat…”

Hugo von Hofmansthal levele Richard Straussnak

A csillagkép szertefoszlott,

egy az egyanyagú bolygó,

halk bolyongó a Tejúton

jár időzve pályaívén.

Karéjából kiszakítva

holdgyűrűje vele fordul

szakadatlan tartószálon

tűző napon, rémidőben.

Régi kázus érverése

felhős homlokon sötétül,

halántékon kidagadva

hipertóniába dermed.

Önbűvölet irgalmatlan

árvasága hósüvöltő,

csillagtalan sarkvidéken

ás el örök jégleletté.

A nyújtózók boldogabbak

attól, amit ölbe kaptak?

Irgalmat is kaptak hozzá,

ne válhasson szív gonosszá?

Jobb a szűkölködő bölcsnek

birodalmas nagy királynál,

széles szíjú övezőnél,

hogyha óvja sűrű kincsét.

Gördül körbe, mint csapágyon

forog érdesen a tengely.

Van kerék a görgő végen,

megy a műve mind előrébb.

Nem a hökkenet gyötrelme,

mely az elmét elemészti,

nem a botrány dermedt réme,

mely a szívbe nyomja tőrét.