Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál
25 került erre a váratlan jelenetre, legalább kihasználhatta az alkalmat, hogy, mintegy védőszárnyai alá véve, karjaiba zárja a lányt. Aki végül levált a lovagjáról, és Marcellhez lépett. Megállt előtte, és szemrehányón így szólt: – Maga mindvégig tudta! – Persze – ismerte be Marcell. – Miért nem mondta meg reggel, hogy nem is Rinaldi urat gyanúsítják mindazzal, amit a nagyinak tegnap este elsorolt? – Talán hagyott rá időt? – No de akkor is… Felnőttesen, rosszallón megrázta a fejét, majd sarkon fordult és elment. Miközben tekintetével követte a lány távolodó alakját, pillantása összeakadt Emíliáéval. Az idős hölgy úgy állt egymagában a mozgolódó emberek között, mint akit ottfelejtettek. Aztán alig észrevehetően bólintott, majd elfordult, és bevonult a házba. * Este, a szobájukban, mikor már a vacsorához kezdtek volna átöltözni, Marcell így szólt: – Nem baj, ha én nem megyek le? – Rosszul érzi magát? – Inkább fáradtnak. Hosszú volt ez a kirándulás, kiestem a formából. Különben sem vagyok éhes. Nem haragszik? – Hiszen már az is csoda, hogy eddig kibírta. Majd odaülök Emília asztalához. Ott mindig van hely. Miután egyedül maradt, visszaheveredett az ágyra, és kezével a tarkója alatt behunyta a szemét. Érzett némi lelkiismeret-furdalást, amiért magára hagyta Amáliát, hiszen a fáradtság, amire hivatkozva kimentette magát, kicsit el volt túlozva a részéről. A vacsorát éppenséggel kibírta volna. De azt a sok embert ott lenn, a kötelező udvariaskodásokat, a kényszermosolyokat, már nehezebben viselte volna. A délutáni jelenet után, az olasz inas letartóztatását követően amúgy is olybá tűnt neki, mintha csupa ellenséges indulat vette volna körül. Nem érzett elég erőt magában ahhoz, hogy lesétáljon az oroszlánbarlangba. Inkább elküldte maga helyett Amáliát. Innen a lelkiismeret-furdalás. Mégis, Amália fesztelenebbül mozog a társasági életben, és, Marcell legalábbis így tapasztalta házasságuk hat éve alatt, kevésbé érzékeny mások véleményére. És tud magára vigyázni, esze is, nyelve is van hozzá. Abból a délutáni ellenséges hangulatból sem érzett meg semmit. Legalábbis nem adta jelét. Ő most nem vágyott másra, csak csendre és nyugalomra. Elárultad őt, súgta a fülébe egy gonosz kis hang, elárultad a feleségedet, gyáván hátramaradtál, miközben őt előreküldted a csatába. A fene vinné, morogta magában, és feltápászkodott az ágyról. Felöltözik, utánamegy. Azonban ahogy a szekrényhez indult az öltönyéért, tekintete a könyvre esett, amit az írótól kaptak ajándékba. Ott hevert az asztalon, ahova letették. Megállt, kezébe vette. Végül is, Amália biztatta, hogy mindenképpen olvassa el. Ahogy annyi más regényt is el
