Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Fekete J. József: „A vers olyan, mint az ablaküveg” (Szűgyi Zoltán: A lélek elindul)
112 a lármás korszaknak ím vége mert a csendteremtésnek van ideje. ( Csendteremtés ) A Prédikátor Salamon szava, miszerint mindennek rendelt ideje van, visszaköszön például az Élet és lélek című költeményben: „ mindenkor ideje van / a számadásnak ”. Szűgyi poétikáját ez az idő, a számadás mindenkori ideje élteti és táplálja. Emiatt lesz az elfogadás költője, akit a „vagyok, aki vagyok” kinyilatkoztatás attitűdje, Isten öröklétének bizonyossága tesz belátóvá. A Fehérben és énekelve narratív hos zszúversében, ami programversnek is tekinthető, összefoglalja élete megpróbáltatásait, veszteségeit, egzisztenciális nyomorát, politikai vesszőfutását, a polgárháború előli menekülését, a rákövetkező otthontalanságát, hozzátartozók, barátok halálát, a gondviselésbe vetett hitének elveszítését, majd Isten újbóli megtalálását, az emberi alázatból fakadó „csendteremtés idejét”, és megszüli a szavak nélküli vers eszményét. Az említett hosszúvers egyszerre önéletrajz, vallomás, végelszámolás, egy kicsit felkészülés a késleltetett halálra: tisztulás, a bűnök fehérre lúgozása, a hitehagyottság levetkezése, az örökkévalóságra berendezkedés megkezdése, hiszen akit kebelére fogadott a korábban eltaszított, elfeledett, figyelmen kívül hagyott Isten, az értheti meg, hogy a visszafogadás nem a mindenkori jelen megéléséhez nyújtott segítség, hanem támasz, magyarázat, értelmezés, intés és útmutatás a földi élet olyan megéléséhez, ami elfogadhatóvá teszi ezen élet végességének következetességét – teheti-e? –, megerősíti az üdvtörténetbe vetett hitet, mert keresztény költő előtt aligha mutathat egyéb felkészülési lehetőséget a Mindenható, akinek van válasza az öröklétre készülő egyén kérdéseire. A válasz a kert, a diófa árnyéka, a pillangók, és annak fölismerése, hogy nem a költő a gondnoka az épületnek, a kertnek, a versnek, a gondolatnak, a szépség és az élet efemer boldogságának, hanem mindhárom, a természet, az élet és a költészet fölött az egyetlen Gondnok áll. A megtérésben megnyugvás csendes, szinte hallgatag versei a Pillangóversek ciklusba sorolt költemények . A pillangó egyfelől az illanó szépség metaforája, másfelől a verssé képződő gondolaté, ami a pillanatot átemeli az öröklétbe, és ezzel határtalan szabadságot teremt számára. A költő, ha verset ír, akkor teremt, jeladást végez, jelet hoz létre. Versben nyilatkozik meg, pillangóként engedi szabadjára gondolatait, hogy azok akadálytalanul szálljanak, annak eshetőségét is feltételezve, hogy röptük soha senkinek nem ötlik szemébe. Verset írni, vagyis jelet hagyni annyi, mint valakit utasítani valamire, ha nem egyébre, a jelek követésére, a vers olvasására. Versben megnyilatkozni ugyanakkor nem egyéb, mint önnön létünk bizonyossága, a légzés és a szívdobogás szabadságának intellektuális megfelelője. A negyven év költészeti termését összegző kötet Pillangóversek ciklusának végelszámolás-jellegét látszik erősíteni, hogy kiolvasható belőle a költő értékrendszere, amiben a legfőbbek közé tartoznak az érzelmek, az érzelmek kinyilvánítására alkalmasság, a pillanat öröme, a távozás bátorsága és a megérkezés ígéretének boldogsága, a realitás és a transzcendencia egységének megértése. A kert Szűgyi költészetének frekventált toposza. A kert a gondolat tere, az önvizsgálathoz szükséges nyugalom megteremtésének színhelye, a fény és az árnyék játékának színpada, a remény fenséges magányának ligete, amelyből pillangóként
