Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Kovács Lajos: Ha az Istent megtaláljuk…; Első borom; Eladhatatlanul; Központ(oz)atlan; Versek pinceajtókra-ablakra (versek); Átizzadt nagymama-ingek; Egymesében három
56 Talán a terhes asszony, talán a tengervízben forgolódó kisgyerek tűri nehezen a sűrűsödő savanyú szagokat. Mennünk kell, mások is várnak ránk. Itt él minden rokonom, otthon csak apám, anyám, testvérem. Néha eltévedek, és azt mondom: hazamegyünk. De én nem itt születtem, és nem is akarok itt élni. Nagymama jól tudja. Apámékat se próbálta soha visszacsalni, csak incselkedett néha a kérdéssel, de mindig apai nagyapánkra hárítgatva a felelősséget: ha apád mégis hazahívott volna?... Apánkat mindig szíven találta a kérdés, képtelen volt megkérgesedni ellene. Azt sosem hisszük el nagymamának, hogy nem lesz már több találkozásunk. Melo- dramatikus a búcsúzás. Nagymama egész lánykora a népszínművek színpadán virult el. Onnan feküdt be a szülések ágyába, onnan fordult át a betegség oldalára is. Gyönyörű nagy színházat épített maga köré. Körénk. Nagy tragikomédiát, szükségszerűen szomorkás véggel.) A hatvanas években még egyszer fölvirradt a színjátszók, a csepűrágók és bohémek nagy napja a faluban. Apánk megfiatalodva hurcolta tolókocsis korú lányát a rokonok utcáiban. Az évtizedes várakozás, a már-már reménytelen próbák népmesei csatavesztései után ott volt a későn érkezett, ezért még nagyobb ígéret: a fiúgyerek után az illendőség szerinti leányka. A falu felkavarodott, már napok óta csak a színjátszók próbáiról érkező hírek izgatták az embereket. Az öregek hümmögtek: csak belátták ezek a fiatalok, hogy vissza kell térni... A fiatalabbak bizonyítani akartak. Apánk ezért senkit sem talált a helyén. Futottam mellette én is, az egyik nagybácsi díszletek után járta a környéket, a másik őrizte a színpadot. Senki be nem léphetett. Senki sem tudhatta, mi lesz a darab. Akik belevágtak, nagy titkot csináltak mindenből. A hatóság elnézte a nagybácsi miatt, benne bíztak, józan és békítő szónok volt, az ő beszédei után már soha senkinek sem kellett kiigazítást tennie. Az úgy volt szentírás. Apámékkal bejutottunk az első előadásra, nagy sértődések mutatkoztak, a szűkös kultúrházba ötször annyian kívántak bepréselődni. Csakis a rokonok kezdhetik, jelentette ki a nagybácsi, de most még neki sem sikerült békét teremtenie. Mindjárt meg kellett ígérni három újabb előadást, sokan mentek haza mégis azzal a megmásíthatatlan elhatározással, hogy utoljára segítették az ilyen meg hasonló ügyeket. Reggelig megszelídült bennük az indulat, a három ráadás-előadásra még sűrűbb széksorokat kellett nyomorítani a levegőtlen helyiségbe. Azon már csak ketten ültünk a családból nagymamával. Hogy a szegény kérő legény csak felmondta a nóták szövegét? Másodszor sem figyeltem oda. De már a kamaszságomat megcsippentő gyönyörű parasztlányra sem tapadtam az első előadás áhítatával. Nagymama szépséges, fényképpel soha időtlenné nem tett leányságát bámultam az első sor szélén, nagy feltűnést keltve azzal, hogy csaknem elfordultam a színpad látványaitól. A múlt rabja voltam akkor már, a múlt mélységesen mély kútjában zuhantam nagymama negyvenévnyi emlékezete szerint, hogy nézzem a száját, ahogyan hibátlan pontossággal – de tapintatos némasággal – mondta-mozogta újra a mai falu primadonnájával a szerepét. Ha tévedés történt, azt csakis az új csillag követhette el. Nagymama rezzenéstelen arccal talált vissza modernizált faluszínházi szerepébe, s már hazafelé énekelnie kellett, mert énekelni még soha nem hallottam azelőtt. Aztán jeleneteket játszottunk egész délelőtt, ő megpirosodva a halvány ágyban, én énekelve a botfülű főszereplő helyett is, ahogyan hajdani partnere még énekelt, sőt danolt a szegény kérő szerepében... Nagyapa bort fejtett a szőlőben, apánk végre otthon találta a rokonait, senki sem zavarta áriáinkat, már azt sem vettem észre, hogy megyek a szemközti ártézi kútra vízért, s játszom mindkét szerepünket. Nagymama vagyok, kérő vagyok, elképedve bámészkodnak a buszmegálló ácsorgói, a vizet a nadrágomra löttyintem, kicsalogatom nagymamát az ajtóig,
