Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál
14 Hangjában erős olasz akcentus érződött. Marcell felpillantott, és mielőtt bármit válaszolhatott volna, a férfi, girardi kalapját maga elé téve, leült az asztalukhoz. – Signore Rinaldi, éppen mondani akartam, hogy foglaljon helyet. Mosolygott rájuk, napbarnított arcával Amália felé biccentett. – Signora! Nem is gondoltam volna, hogy kirándulnak velünk! Fábián urat amolyan társaságkerülő embernek ismertem meg. De nagyon örülök neki. Abbázia gyönyörű. Emília asszony engem kért meg, hogy kalauzoljam a társaságot a városban. – Sajnos nem részesülhetünk abban a kiváltságban, hogy élvezhessük az előadását. Csak Abbázia kikötőjéig tartunk önökkel. Az olasz fiatalember csalódottan nézett rájuk. – Más programunk van – közölte vele Amália. – Egy nagy magyar írót megyünk meglátogatni. – Én meg abban bíztam, válthatok Fábián úrral néhány szót négyszemközt. – Milyen ügyben? Amaz lesütötte a szemét. – Bizalmas. – Értem. A hajón lesz alkalmunk beszélni. – Nem tudom, kis hajó, sok ember. Talán. – Itt és most? – Nem – rázta meg határozottan a fejét –, itt nem. – Úgy látom, komoly dologról van szó. – Mondjam azt, az életem függ tőle? Jaj, ez olyan teátrális, olyan patetico . – Ha valóban így van, akkor nem az. – De mennyire, hogy így van! Sőt, lassan már két ember élete is kockán forog! – Istenem, ne mondjon ilyet! – szólt közbe Amália. – Nem túlozza el egy kicsit? A fiatalember nem válaszolt. Egy pillanatra maga elé meredt, majd felállt az asztaltól, és a kezét nyújtotta Marcellnek. – Mindenesetre köszönöm a lehetőséget, előre is. Signora! – biccentett Amália felé, aztán magukra hagyta őket. – Milyen elragadó ez a hév! Mekkora szenvedélyt képes szítani a szerelem! – Kedvesem, csak nem lesz maga is patetico ? – Maga meg ne legyen cinikus, drága uram. Emlékszem én magára, szerelmes korából. Amália tekintete elsiklott a válla felett. – Mindjárt folytatjuk – mondta, azzal felállt, és ott hagyta. Marcell megfordult a székén, és azt látta, hogy a bejárati ajtóban Emília unokája, a kis Szofi álldogál, és amikor felesége odaért hozzá, súgott valamit a fülébe. Amália néhány másodpercig hallgatta, majd visszatért az asztalukhoz. – Maga nagyon népszerű ma, kedves Marcell. A kisasszony beszélni szeretne magával. Marcell sóhajtott, kivette öléből a szalvétát, felállt. Mire a bejárati ajtóhoz ért, Emília unokája megfordult, és belépett a házba. Marcell kénytelen volt követni, végig a folyosón, egészen a tálalóig. Ott a lány megállt, körülnézett, és amikor megbizonyosodott róla, hogy egyedül vannak, így szólt hozzá:
