Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Kovács Lajos: Ha az Istent megtaláljuk…; Első borom; Eladhatatlanul; Központ(oz)atlan; Versek pinceajtókra-ablakra (versek); Átizzadt nagymama-ingek; Egymesében három
52 e torkomba kaparó n y e l v e m r e ragadó gégémen dadogó vesémben rekedő májamban matató gyomromban remegő szememben motyogó eremben szűkölő szívemben kopogó másnapos szerető kiömlött rozsdafoltja a fénynek kiköpött földbe főtt lélek Átizzadt nagymama-ingek Nem tűrjük egyformán a kötélre, ágy végére, tonettszékekre teregetett illatokat, savanyú szagokat, mint ahogy a szertartásosság iránt sincs mindannyiunknak elegendő érzéke, humora, szeretete. (Nagymama szemérmetlenül mezítelen. Már reggel rám parancsolt, maradjak itthon, jön az orvos, segítenem kell. Nem mondja meg, miben segíthet egy kezetlen-lábatlan kamasz, aki Stendhal Vörös és feketé jével bujkál a kerti kaporágyás mögött, a nádfedél hűvösében vagy az ólak keskeny deszkasenkiföldjén. Az irodalom mezítelenségét, a szeretkezés arcul legyintő izgalmát rabolja tőlem nagymama méltóságteljes várakozása. Az orvos kiszámíthatatlan, nincs rendszer a falujárásában, hetente jön ugyan, és mindig kedden, de szertelenül kanyarog a rendetlen, vízmosásokra emlékeztető, földcsuszamlásos kis utcákban, az sem ritkaság, hogy négyszer-ötször elrobog a ház előtt, mégsem áll meg. Másoké a sürgősség, tőlünk a gyógyíthatatlan nyavalya erőtlen kötelessége elhalasztható üzeneteket küld csak. Nagymama több évtizede nem számolja már az időt. A kedd vegetációi közé türemkedtek a savanyú izzadtságszagok, a lucskossá lottyadt ágyhuzatok, a meggyötört hálóingek formátlanságai. Most ráadásnak itt vagyok én is, akire számítani lehet, aki ugyan türelmetlenül szaladgál a verécke – fakallantyús kiskapu – és a kemencével fűtött konyha között, egyszer még ostobán intek is a figyelmetlenül továbbrobogó Tatraplan-sofőrnek, de a konyhaablak mezejéből másodpercekre sem tudok elszökni. Nincs mibe kapaszkodnom, a szívóerő minden energiámat elemészti: nagymama átható
