Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, II. rész)
29 Másnap a rejtekhelyeket keresik. – A kincs! – Hol a kincs? – A kincs! De nem találnak rejtekajtót, padló alatt nyíló lejáratot, falba rejtett vasszekrényt, asztallábakba vájt üregekben csillogó dugigyémántokat. A következő nap hozzáfognak összepakolni, ami még a szekrényekben van. Ruhát, ágyneműt, fehérneműt, étkészletet, konyhai készségeket. – Itt már minden a miénk! – gazdára találnak a piszkavasak is. Gyerekek jönnek. Játékot keresni. Kislányok alvósbabát. – Most már mi játszunk velük! A bosszú butít. Abban telik az egész életük majd. Megcsököttséggel a haragban. Azután faanyagért járnak. Leszedni az ajtókat, ablakokat, kigyűjteni a sarokvasakat, a tetőről el a cserepet, a gerendákat, a falakból a téglát, cipelik a faragott kő kerékvetőket. Ami marad, véletlenül kigyullad egy éjjel. A kormos faldarabokat szép lassan beszántják. Amikor a Malinovszkij nagytáblás kukoricáját vetik, már csak egy kis szintkülönbséget mutat a szántóföld. Kastélydombnak nevezik néhányan azt a szintkülönbséget. A kastélytűz után, amikor már nincs semmi, megvan Zsülike. Egy apró melléképületből húzzák elő, a park túlsó végében. Éjjel rövid ideig tartó, derengő világosságot fedeznek föl éber szemek. – Ott bujkálnak. – Megvannak. – Végük! Hajnalban katonai szakszerűséggel összeállított szakasz veszi körül a házikót. Csak Zsülikét találják ott, amikor berontanak. Ijedten fogja össze fichu-jét. – Hát maga? – Megúszta a kutatást! – bámulja kezében korbácsot tartva Sódar elvtárs. Ő lesz a Jövő Daráló Hivatal első vezetője. A szabadcsapat élén néhány nappal korábban ő ront be elsőként a kastélyba: – Mostantól én zongorázok! – ordítja, ahogy meglát egy XVII. századi klavikordot. Leül hozzá, két öklével püföli a billentyűket, amíg össze nem roskad a múzeumi darab. – Ennyit ér a tudományuk! – rugdossa odébb a roncsokat. Zsülike, a százhatvan centi magas francia kisasszony nyolcvanéves. Párizsból hozatták tizenhat éves korában. Hatvanvalahány évvel ezelőtt, a XIX. század végén, a gazdag Monarchiába. Nem követi a gazdáit, nem megy el velük. – Hova? – kérdezi tőlük Zsülike. – Én már itt vagyok itthon. A szakasz közrefogja Zsülikét, az elöljáróságra kísérik. – Kössük hátra a kezét! Fogoly – de nem találnak kötelet. Sódar elvtárs az elöljáróságon azt mondja, hogy ő a bíró, a rendőrparancsnok és a kommunista párttitkár. – Magának meg el kell menni – veri az asztalt. – Hova? – kérdezi Zsülike.
