Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál
10 – A hatóságok ez ügyben nem voltak túl közlékenyek, de eléggé határozottan állították, hogy vannak erre utaló nyomok. S minthogy az államellenes szervezkedésben betöltött szerepét nehéz bizonyítani, elegendő indokot szolgáltatnak ahhoz, hogy egy időre kivonják a forgalomból. – A gazember! Kígyót melengettünk a keblünkön. Ha belegondolok, mióta jár hozzánk, reggeltől estig itt van, érintkezik a vendégeimmel… Emília behunyta a szemét, egy pillanatra így maradt, mint aki igyekszik feldolgozni magában a hallottakat, majd felnézett Marcellre. – És mikor? Mikor tartóztatják le? – Ilyen információkkal nem szolgálhatok. Az biztos, hogy hamarosan. És amit elmondtam, asszonyom, szigorúan bizalmas, ha az érintett fülébe jut, és megpróbál kereket oldani… – Ettől nem kell tartania. Semmi nem áll tőlem távolabb, mint hogy megakadályozzam a lefogását. Csak kapja meg, amit érdemel! Köszönöm a segítségét, Fábián úr. Felállt a székéről, jelezve, hogy a beszélgetés véget ért. – Menjünk, uzsonnázzunk, ne várakoztassuk a többieket odalenn! Még mielőtt kiléptek volna a folyosóra, megkérdezte: – Akkor holnap hajóznak egyet? – Amália ötlete volt. Én nem ragaszkodnék hozzá. – Ugyan, Abbázia itt van a szomszédban. Lenne még egy kérésem, Fábián úr… * A délutáni uzsonnaidőkkel Marcell elejétől fogva nem volt kibékülve. Egyáltalán, minek délután négy órakor enni? Olyan héjuktól megfosztott, egymásra fordított kenyérszeletkéket, sajttal meg uborkával, és hozzá teát inni? Teát! Meleg, ízetlen lötty, pedig helyette de jólesne egy erős fekete! Viszont kávét csak reggel szolgálnak fel, az is milyen… Úgy tudta, az olaszok finom kávékat készítenek, a városban túlnyomó többségben olaszok éltek, nekik meg sikerült kifogniuk azon kevés házak egyikét, amelyikben egyetlen olasz sem lakik. Illetve itt van Giorgio, az inas, csakhogy őt még a konyhába sem engedik belépni, a felszolgáláson kívül máshoz nem ért. Ajándék lónak ne nézzük a fogát , emlékeztette Amália, ne dohogjon, édes uram, hat hét a tengerparton, szinte ingyen. Inkább örüljünk neki! Marcell próbált, Isten lássa a lelkét, igyekezett mindenhez jó képet vágni. A fárasztó utazáshoz, az értelmetlen napirendhez, a házi néphez, a sznob vendégekhez, akik, tudomást szerezve hivatásáról, kerülték, mintha fertőző beteg lenne. És természetesen a lehető legudvariasabb volt Emília asszonnyal, minden helyzetben és minden alkalommal, amiért a rendelkezésükre bocsátotta egyik emeleti szobáját, teljesen ingyen és bérmentve. Amália szerint Emília asszony egy legenda . Pedig nem tűnt annak, igaz, Marcellnek sejtelme sem volt arról, hogyan is kéne egy legendának kinéznie. Személyesen ismerte Petőfit, mondta róla még elindulásuk előtt, átélte a forradalmat, ő az első hölgy Magyarországon, sőt az egész Monarchiában, aki lapot alapított és szerkesztett, méghozzá nőknek! De most már öreg, visszavonult, a gyerekeivel él Fiuméban. Egy nagy házban a tengerparton, amit a podesztától bérel . Amália évekkel azelőtt, még Marcell előtt ,
