Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál
11 ahogyan leánykori éveire utalni szokott, maga is megpróbálkozott az írással, versekkel ( butácska zsengék voltak, legyintett, ne kérje tőlem, hogy megmutassam őket , nagyon röstellném, jóllehet Marcellnek ez meg sem fordult a fejében), költeményeit elküldte véleményezésre Kánya Emíliának. A szerkesztőnő ugyan udvariasan eltanácsolta Amáliát a poétai pályától, de utána hosszú évekig levelezőkapcsolatban maradtak, amolyan levélbarátnék lettek. Amália rendszeresen beszámolt neki a poros és sáros bácskai világról, mely rajzolatokat Emília állítólag őszinte érdeklődéssel fogadott, sőt kisebb társaságban némelyiket még fel is olvasta, mert, mint válaszolta egyik levelében, a bácskai élet a pesti közönség számára ismeretlen terület, fehér folt a térképen, amolyan terra incognita, mint Afrika volt hajdanán az európai ember számára. Amália férjhez menését követően levelezésük abbamaradt, de amikor Marcell novemberi rendőri akcióját, sebesülését – amit a Fiumei Szemle igazi hőstettként tálalt – a nagyasszony hírül vette, azonnal levelet írt Amáliának, és felajánlotta, hogy amennyiben férjeurának pihenésre, gyógyulásra lenne szüksége, örömmel vendégül látja őket tengerparti házában, akár huzamosabb időre is. Ha Marcellen áll vagy bukik a dolog, neki sem vágnak az útnak. Úgy mondott igent, hogy közben egyetlen porcikája sem kívánta az utazást. Az egész telet végigfeküdte, tavasszal már lábadozott, és Lichtneckert doktor állandó és szigorú felügyelete mellett kezdte visszanyerni az erejét. Amikor Amália először megpendítette annak lehetőségét, hogy néhány hetet az Adrián tölthetnének, kapásból visszautasította. Még hogy üdülni… sose értette a tehetősebb polgárokat, akik képesek voltak több hétre is elutazni idegen helyekre, micsoda idő- és energiapazarlás, feleslegesen beleszokni egy ismeretlen környezetbe, amihez nincs közük, nem köti őket oda semmi, egy csomó bosszúság, idegeskedés, kényelmetlenség, hogy aztán hazatérjenek oda, ahonnan elindultak, s már a következő nyár után sóvárogjanak... Arra hivatkozott, még túl gyengének érzi magát egy ilyen úthoz, s különben is, mihez kezdene ott, naphosszat heverészni itthon is tud. Ahogyan Marcell remélte, egészségi állapotára való tekintettel felesége nem erőltette a dolgot, viszont nem állta meg, hogy meg ne jegyezze, Magának az a baja, Marcell kedves, hogy fél a változástól. Hogy valami másképp lesz, mint ahogy megszokta. Marcell nem vitatkozott vele, mivel alapjában véve igazat adott neki. A nyarat várta, hogy újra munkába állhasson. Milorád alparancsnok a szavát adta, hogy amint elég erősnek érzi magát, azonnal visszatérhet az őrsre. Marcell úgy tervezte, június elsejével visszamegy. Csakhogy május közepén, egy szombat délutánon, amikor Amáliával az Erzsébet parkban sétáltak, és éppen leülni készültek egy padra, hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, éles fájdalom nyilallt a mellkasába, de olyan erősen, hogy tüdejéből kifutott a levegő. Térdre esett, és Amáliának segítségért kellett kiáltania, hogy valaki odasiessen és felsegítse urát a padra. Tíz perc múlva már minden rendben volt, s különösebb gond nélkül hazaértek. Az eset egy hét múlva megismétlődött, szerencsére akkor otthon, a lakásukban, beretválkozás közben, amikor előrehajolt a lavór fölé, hogy arcáról leöblítse a habot. Amália kihívatta Lichtneckert doktort, mire az visszarendelte Marcellt a kórházba. Habár mindennap újra meg újra megvizsgálta, okosabb nem lett tőle. A lövedék áthatolt a mellka-
