Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 2. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell és a táncoló halál
9 – Sajnos igen. – Ő is ott volt a Goirdino Pubblicón? – Ott volt. Nem hangadóként, mint az a bizonyos Kuscher, de az egyik szervezője volt a megmozdulásnak. Amolyan csendes háttérember, de a mozgalom oszlopos tagja már évek óta. Azt nem tudom, részt vett-e a csetepatéban a karhatalommal, de tanúk vannak rá, hogy a tüntetők között volt. – És közben idejár, hozzánk. Maga érti ezeket a népeket, Marcell? Mert én nem. Mit akarnak? Mi a bajuk velünk? Emlékszem, hogy ez a város, a kikötő, egy sárfészek volt, lepratelep, a magyar kormány milliókat fektetett ide, hogy civilizálja, felvirágoztassa a kereskedelmet, kiépítse az utakat. Miért gyűlölnek bennünket annyira? Leszaggatni a nemzeti lobogókat, magyar üzletek kirakatait betörni… És most mi lesz, mondja meg. Mi fog történni? – Mármint vele? – Igen, vele. Letartóztatják? Bólintott. – De nem emiatt. Emília felemelte a fejét. – Nem emiatt? Hát mi lehet még ennél is súlyosabb vétek? – A helyzet az, hogy mint ön is tudja, asszonyom, nekem itt, ebben a városban nincs illetékességem hivatalosan eljárni. Az ön kérésére, mert a feleségemmel őszintén tiszteljük nagyságodat, elvállaltam, hogy felkeresem a helyi rendőrséget, és megpróbálok a kollegialitásra hivatkozva információkat szerezni a nevezett személyről. Azonban a tényállások mélyére nem kaphattam betekintést, ugye megérti? – Persze, értem én, de valamit csak megtudott, nem? Ha már azt is tudja, miért tartóztatják le. Mielőtt válaszolhatott volna, kopogtak az ajtón, s már be is nyitott valaki. – Te vagy az, kincsem? Fiatal, szőke lány állt az ajtóban, egyik kezével a kilincsbe kapaszkodva. Ő most is tunikát viselt, de az ő esetében a könnyed viselet inkább gyermeki vonásait emelte ki, ahogyan a kétoldalt csigákba font haja is. – Menjél csak le, bogaram, Fábián úrral váltunk pár szót, aztán mi is csatlakozunk a többiekhez. A lány bólintott, vetett egy szúrós pillantást Marcellre, mielőtt behúzta maga mögött az ajtót. – Szegény kicsikém – sóhajtott Emília –, össze fog törni a szíve. Gondolom a maga figyelmét sem kerülte el annak a talián széltolónak a sündörgése Szofi körül. – Nehéz lett volna nem észrevenni. – Pedig ez a kapcsolat soha nem teljesedhet be. Szofi fiatal, szinte még gyerek. A lelke puha és sérülékeny. A sebek ilyenkor mélyek és nagyon tudnak fájni. Előre sajnálom szegénykémet. Ne kíméljen, mit tudott meg? – Nyilván nagyságod is emlékszik arra a pár évvel ezelőtt kitört botrányra, a Brazíliába irányuló leánykereskedelemmel kapcsolatban… – Hogyne emlékeznék. Csak nem azt akarja mondani, hogy ő is bűntárs volt?
