Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - Novák László Ferenc: A pedagógus Arany János
106 Arany János, mint öregdiák, „praeceptor” 1834-ben Kisújszállásra ment tanítani, ahol az iskola rektora Török Pál, kiváló pedagógus és lelkipásztor volt. Arany János kedvére búvárkodhatott gazdag könyvtárában. A latin és görög mellett a német és francia nyelvtudása gyarapodott, fordítással is foglalkozott. Mint írja később Arany, „ha keveset tanultam, annál többet olvastam”. Török Pál 1860-tól a Dunamelléki Református Egyházkerületünk püspöke volt, egészen haláláig (1883), s Arany még pesti éveiben is tartotta vele a kapcsolatot, halálakor az egyházi temetést is ő végezte (1882). Arany János mint préceptor a „Református Fiú Iskolában” az alsó osztályokat tanította. A püspöklátogatás jegyzőkönyve elismerően nyugtázta Arany tanítói munkásságát, azt, hogy a segédtanító növendékeit igen jól tanította. Arany megkedvelte Kisújszállás vidékét, amely táj azonosságot mutatott szülőföldjével, Nagyszalontától nem is oly messze esik. Valójában a Kissárrét természeti és népi világa tette vonzóvá számára. Arany már a kollégiumban találkozhatott a deákirodalom vidám históriáival, amelyek közül több e vidékhez kötődik. Megismerkedhetett a csökmői „sárkányhúzás” történetével, de vidámságát fokozhatta a „dévaványai juhbehajtás” mulatságos, népies históriája, amit meg is verselt. Talán az sem véletlen, hogy egy évtizeddel később, gyalogosan barangolta keresztül a Sárrétet, s élményeit az Útirajzok írásában örökítette meg. 4 Arany János egyévi segédtanítóság után tért vissza Debrecenbe, akit úgy minősítettek, hogy „Erkölcsére nézve jámbor s feddhetetlen préceptorunk volt” . A debreceni kollégiumban eminens diák volt, anyagi helyzetét javította az, hogy préceptorként tanítással is foglalkozhatott. Többek között Erdélyi József professzora leányait is tanította. Az iskolai kötöttséggel ellentétben, akkor még nem tanító, hanem festő, szobrász akart lenni. A kor ismert, ünnepelt szobrásza volt Ferenczy István, akinek művészete csodával töltötte el Arany Jánost. 5 A művészetek vonzalmában fordult érdeklődése a színészet felé, járandóság mellett .” Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Pest Megyei Levéltár (PML) Nagykőrös Város (NkV) Számadáskönyv (SzK) 1715/16. 57. pag.; 1727-ben a préceptorok neve is ismeretes: „Tolmács Takács Mihály Scholabéli Praeceptorok Esztendeig való fizetése Kész Pénz f. 20 Bor Ako Nr 12.” MNL PML NkV SzK 1627/28.; 1737-ben is a számadó bíró intézkedett a segédtanítóknak járó bormennyiség megfizetésében: „Deák Ifjak[na]k járando 12 ako borokert p. A o duntaxát 1731. fizettem a’ Mar. 4. f. 13,,60.” MNL PML NkV SzK 1732/33. jún. 20.; Az 1737-es esztendőből is ismeretesek név szerint a tanítók: „Domini Praeceptor Joannis Király Conventio Perata Pecunia f. 40 Urnae Vini No 10 Domini Praeceptor Johannides Praeceptor Johannes Angyal” (ők ketten 25–25 rajnai forintot és 10-10 urna vagy akó bort kaptak évi bérükben. MNL PML NkV SzK 1737/38.; Johannides evangélikus vallású tanító 1740-ben eltávozott Nagykőrösről, s helyére jött „D[ominus]. Andreae Gyuros publicei Preaceptoris Scholae Ref. Kőrösiensis” . 1742-ben a neves Hányoki Losonczy István volt az iskola rektora, a kántor és egyben a leányok tanítója Kállai Mihály, a másik „Poroszlai János Leányok Tanítója” . A fiúgyermekeket két préceptor tanította. Az ő javadalmazásuk: „Becze János Oskolabéli Deak Gyermekeknek Praeceptora Florenus Hung 50 Bor Ako 10 Napjában Bor Ittze 2. Privatus Tanitvanyoktul Esztendeig Tallér 1.f. 1,,50 .” Kelecsényi György Deák Gyermekek Második Praeceptora Kész Pénz f hung 48 Gomolya 2 Font Bors 1 Kila Búza 12 Sajt 2 Fél Szalonna Font Hus 100 Pint Vaj 1 Fél Kila Lencse Font Fadgyu 20 Fő Káposzta 100 Szekér Fa 6 Font So 80.” MNL PML NkV SzK 1742/43.; Az 1749-es v á rosi számadásokban is szerepel a deákoknak járó bor: „’A Togatus Deák Ifjakk 12 ako Borokért fozett f. 18.” PMNL PML NkV SzK 1749/50. 1750. ápr. 16. 4 Novákné Plesovszi Zsuzsanna, 2018. 5 Nagykőrösi egyik jeles nemes családja, a mecénás, vagyonát az egyházra testáló Dabasi Halász József a református temetőben mauzóleumot építtetett, s ott Ferenczy István impozáns carrarai fehér márványból faragott Halál Géniusza domborművét helyezték el (1846). Erről a műremekről azonban Arany János nincsen híradással.