Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - László Melinda: Lélek nélkül nem megy (Hisztérikus test, a hisztéria teste, avagy hisztéria a test körül, vagy amit akartok – maskarák keringője)
99 Gaál József művészetének figuralitása mindig a zsigeri, feszítő és előrehajtó, a motivációt jelentő késztetés impulzusa, a mondanivaló által diktált kifejezésmódban tárja elénk képeit, azt mindaddig alakítva, amíg a leghívebb és katartikus kifejezése létre nem jön, így a forma és tartalom együtthatásában sosem tapasztalható törés vagy öncélúság, ezért a stiláris jegyek, az erőteljesebb absztrakció vagy torzítás – legyen az líraibb vagy keményebb megfogalmazásban interpretálva – minden esetben üzenetértékű. Az embert fókuszba állító monomániájának, ha tetszik, a lényege nem merül ki a kereső attitűdben, nem csak valamiféle önvizsgálat, megértés vagy feloldozás utáni vágy. A művész alkotások általi megrázó erejű szembesítő törekvését az aggodalom vezeti, amellyel a világra tekint. Szorongató létkérdések, determináltság, egyéni és civilizációs válságok és tragédiák, az ember- és világkép törései testesülnek meg a művekben, és a lélek sebzettsége, gyötrődése, kilátástalansága és tehetetlensége, a belső identitás- és szerepkonfliktusok törést okozó, szétziláló ellentmondásossága a test kiemelő torzításában fejeződnek ki. A gondolatmenetet követve a művészi kifejezés expresszivitása a látványelvűséggel szemben megfogalmazódó normalitástól, megszokottól, elfogadottól és elvárttól való eltérésében szimbolikus erejű. A valódi mű metafizikai töltettel bír, ezért csakis emocionális fogékonyság által közelíthetjük meg a lényeget , kisugárzása a megformálásból fakad, az diktálja a formát, így a jelentés valójában maga a forma. Gaál a műben rejlő igazi értéket, a valódi tudást az egyediben, a kiáradásban, a torzítás túlzó, de kiemelő igazságában véli felfedezni, mert a külsőt pusztán leképző mimézis szenvtelenül üres esztétizálása sematikus semmitmondás. Felvetődik a szép mibenlétének kérdése, így felidézve Gaál 2007-ben készített Bello brutto című sorozatát, amely által bőrfejeivel a „csúf” esztétikumában meglelt igazságra mutat rá, ezzel egyidejűleg megidézve az art brut , a „nyers művészet” fogalmát. A feladat az esendőben meglátni a szépséget, mert „ A kiküzdött szépségben feszültség van és morális többlet ” – áll Gaál József Együgyűek-sorozatának kapcsán született 2008-as kéziratában. És ha már igazság és együgyű: sokatmondó leírása a fokozatosan csetlő-botló, együgyűvé váló, eredetileg szabad, éles szemű, kegyetlen őszinteséggel és leleplező gúnnyal igazságot kimondó bohócalaknak; aki „ már csak cirkuszi porondra kilökött, nevetséges figura, sarlatánként a társadalmi valóság színpadán ténykedik, rituális maszkjaira színlelő álarcot helyezve. A belső démoni Bohóc-sámán megfékezéséhez szükséges a szájkosár, mert belső kiméránkat vizsgálva lelki protéziseink egymásra applikálva megszelídítik a nyers ösztönöket ” – fogalmaz Gaál a 2013-ban rendezett Hagyomány és átváltozás című kiállítás katalógusának tanulmányában. A kiméra a görög mitológiában megtalálható, ösztönvilágot megtestesítő (oroszlán-kecske- kígyó testű) komplex lény, a jellemvonások összességéből felépülő személyiség harmóniáját mintázza, mert ha valamelyik tulajdonság eluralkodik, az egyensúly felbomlik. A kiállítás címe is a megbillenő egyensúlyra, a test és lélek kapcsolatára utal. Az egyénben lezajló törés pszichés kontrollvesztettség, amely a test által nyilvánul meg oly módon, hogy fájdalmában és tehetetlenségében – látszólagos és pillanatnyi menedékbe űzve – önvédelemből kikapcsolja a tudatot, mintegy felejtésbe
