Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - Kiss Ottó: Etetés a ház körül (vers)
76 A varjú előttünk elegánsan landolt, ahogy földet ért, az lepipált egy angolt. A fűben egy cica méltósággal sétált, figyelte egy kutya, a két füle szétállt. Akkor még nem mozdult, magát még nem törte, de az látszott rajta, hogy csőre van töltve. Lassan indult el a macska irányába, mintha nem is füvön, tűpárnákon járna. Én meg a kecském csak néztük, ahogy mennek – megfeleltek volna angol dzsentlmennek. A lábukat lágyan, finoman emelték, mintha egy lassított mozifilmben lennénk. De amint a macska meglátta az ebet, a szemébe bámult, és futásnak eredt. Akkor a puskából a kutyát kilőtték – ma is futnak még, ha egymást meg nem ölték. Elmúlt az a nyár is, és más telek, nyarak, de az állatokkal sose voltam hanyag. Mindet megetettem, egy se maradt éhen – se ősszel, se nyáron, tavasszal, se télen.
