Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: Az idillben élő szörnyek (Közelítések Lövétei Lázár László költői világához)
60 akár Horatiusig, no meg talán éppen Dsidáig is? Mert nem iskolás – divatos kifejezéssel – PC-vel közelít hozzájuk, hanem életszagú érdességüket fedezi fel. Kétségbeesésében. Saját élete és környezete által okosítva közelít, és lép be a hagyományos sorba. Én meg beszédmódjának ehhez a közelítéséhez társulok mostan. Még ifjabb koromban, az egyetemen ókortörténésznek készültem. Az „aranykori” latin költészetről írtam pályázati dolgozatot a forradalmat megelőző nyáridőben. De ugyanakkor kaptunk apámmal útlevelet, hogy a háború óta nem látott nagyanyámat meglátogathassuk Marosvásárhelyt. Előbb megírtam a dolgozatot, azután október 10-én elutaztunk. Hajnalban, a vonatban a csucsai kastélynál ébredtünk. Valaha Ady fogyasztotta itt borát, majd egy román miniszterelnök költő vásárolta meg, Octavian Goga, aki magyar tudását arra szentelte, hogy Az ember tragédiájá t lefordítsa románra, kezdetben Ady barátja lehetett, aztán vitapartnere, majdani miniszterelnökségét, politikusi mivoltát inkább ne emlegessük. Apámmal egy teljes nappalt töltöttünk Kocsárdon, a székely körvasútra való átszállásra várva, keserű csorbát ebédeltünk, és átszenvedve mindazt, amit Dsida Jenő legszebb versében szenvedhetett – a Passió erdélyi változatát. Csak a forradalom hírét hallva indultunk haza, de már csak Miskolcra értünk, így lemaradtam a forradalomról. Tettekben. De nem szellemében. Mert miről szólt a nyáron készített dolgozatom? Miként viszonyultak a latin aranykor költői az augustusi birodalom megszervezéséhez. Horatius és barátja, Augustus császár valahai tanulótársa, Vergilius, és a „békét” alakító imperátor száműzöttje, Ovidius. Borzsák professzorhoz írtam. Nagymestere volt ő a szavak és a grammatika sokértelműsége kivirágoztatásának. Hiszen a magyar olvasók tévedésben voltak századok óta. Horatius nem az arany középszer és mértéktartás példája volt, és jól vélte Hermann Broch regényében, a század vészeit átélve, hogy Vergilius halálát nem annyira betegsége, mint osztálytársa félelme okozta, megijedt ugyanis, nehogy megsemmisítse az isteni költő a császári család és a pax romana eposzba emelését. Ő talán előbb kergette pusztulásba magát a csalódott, eltévedt műve megsemmisítésére készülő költőt. Vergilius ugyanis felfedezte az idill és a szörnyek viszonyát: „parlagi csipkebokorról csügg bíborszemü szőlő, / Míg érdes tölgyfák törzsén mézharmat aranylik” . Az érdesség ott van idillje és tudata között: „Aki a kútaknak mélyéből néz fel a nappali égre, annak sötét az ég, és meglátja benne a csillagokat.” Majd ennek a tudásnak kimondásáért száműzi a császár Ovidiust a Fekete-tenger zord partjára. Siránkozzon, pusztuljon ott, hogy mert szembeironizálni a birodalommal. A korukat nagyon is jól ismerő történetíró, Tacitus utóbb bemutatta, milyen is a világ hatalom vezérelte rendje. Kapcsolódik hozzá Déry Tibor remekműve, a Niki , melynek friss kiadását vittem olvasmányul magammal. Nyáron folyóiratban egy finomabban fogalmazó mottót választott még az író, ősszel a könyvben már érdesen fogalmazót illeszt műve elé. Egy kutya ürügyén mutatja be világunk rendetlen rendjét. Méltóan választott tacitusi mottójához. És amikor Kozma Béla, a marosvásárhelyi Bolyai Líceum igazgatója figyelmeztetett, nehogy a magyar ifjúság belefusson valamilyen készülő csapdába, hálával nekiadtam okulásul a könyvet. „Domitianust tehát, bár hirtelen haragú és éppen olyan zárkózott, mint amilyen engesztelhetetlen természet volt, Agricola józan, okos magatartásával szelídebbre hangolta, mert makacssággal, s a szabad gondolkodás hiú fitogtatásával nem hívta ki maga ellen a végzetet a hírnév kedvéért.” „...jóllehet Nerva Trajanus napról napra gyarapítja korunk áldásait, és a közbiztonság ma már nemcsak jámbor reménység, óhaj, hanem ennek az óhajnak szilárd biztosítéka is van, mégis emberi gyarlóságunk miatt a jóvátétel, az orvosság lassabban hat, mint a betegség. Amiképpen testünk is lassan növekszik és gyorsan pusztul el, ugyanúgy a szellemet is könnyebb elnyomni, mint új életre hívni... Hát még ha meggondoljuk, hogy tizenöt év alatt, ami nagy idő az emberi életben, sokan a véletlen balesetnek, a legtehetségesebbek pedig az uralkodó kegyetlenségének estek áldozatul!” Hasonlóan kiváló érzékkel választja versei mottóit, szövegei természetes velejáróit LLL is a bukolikusnak látszó dialógusok élére. Nemcsak játszásiból, de végtelen elkeseredéssel.
