Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - Kötter Tamás: Ha kell, puskatussal; Nincs kegyelem
49 Nincs kegyelem – Igaz, hogy bosszút álltok, és mindenkit, aki gyanús, válogatás nélkül megöltök? – Kitől hallottad ezt? – fordult Varga dermedten a lány felé. Minden erejére szüksége volt, hogy nyugodt, normális hangon válaszoljon. – Tegnap hallottam a Hiwiktől. Ők beszéltek erről. A barakkjuk mellett mentem el, sokat ittak, részegek voltak, és nagyon hangosan beszélgettek. Kihallgattam őket. – Nem lenne szabad a közelükbe menned. Ezt már többször mondtam. De a lány makacsul folytatta. – Akár én is gyanús lehetek, és akkor engem is meg fogtok ölni? – Dehogyis! – kiáltott fel Varga. – Téged senki sem akar megölni. Átölelte a lányt és megsimogatta az arcát. – Mi csak azokat büntetjük meg, akik ezt tették. Példát kell statuálnunk, hogy mások ne kövessék el ugyanezt – mondta Varga. – Hamarosan elkapjuk a tetteseket, akárkik voltak is, és akkor minden újra ugyanolyan lesz, mint azelőtt. Ne aggódj, te az én panyenkám vagy, rád én vigyázok, neked nem eshet semmi bajod. Kátya magas, erős csontú lány volt. Szőke haját vastag fonatban hordta, amely koszorúként övezte a fejét. Ovális arcát kétoldalt szeplők pettyezték, a szeme kéken ragyogott, akár a búzavirág. Hagyományos ukrán ruhája eredetileg kék volt, de már szürkére fakult. Tisztaság sugárzott belőle, és katonaszappan illatát árasztotta. Amikor esténként énekelni kezdett, Varga a lány kibontott hajába fúrta a fejét, és azt gondolta, bár soha ne érne véget a háború. Kátya Varga vállára hajtotta fejét. – Mielőtt elfoglaltátok Ukrajnát, az oroszok mindig azt mondták, hogy gonoszok vagytok. De én már akkor sem hittem nekik. – Okos lány vagy – simogatta meg Varga a lány fejét. – Hoztam neked konzerveket – mutatott az asztalra. – Köszönöm. Akarod, hogy énekeljek neked valamit? – Igen. – Mit szeretnél, mit énekeljek? – Énekelj, amit akarsz. Két hete találták meg az eltűnt honvédjárőr tagjait. A katonákat meztelenre vetkőztették, a fákhoz kötözték, és mielőtt elvágták volna a torkukat, megkínozták őket. A testüket vágások és égési sebek borították, a partizánok cigarettát nyomtak el rajtuk; a szemüket kiszúrták, a nemi szervüket levágták és a szájukba gyömöszölték. A vadállatok megérezhették a vér szagát, mert itt-ott már kikezdték a halottak húsát. Vargát felzaklatta a fájdalmukba merevedett hullák látványa. A szája kiszáradt, a gyomra remegett. Úgy érezte, sarokba szorították, mint egy patkányt, és nem akarta elfogadni, hogy az ő élete is így végződjék. A századparancsnok hangja rántotta ki a félelem legsötétebb bugyraiból.
