Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - Kötter Tamás: Ha kell, puskatussal; Nincs kegyelem
40 Kötter Tamás Ha kell, puskatussal A faluban tombolt a háború. Az elszórtan elhelyezkedő, apró házakból álló település kisebb része az oroszok, nagyobbik fele a magyarok kezén volt. Ezernyi fegyver ropogott, géppuskák ugattak, golyószórók és géppisztolyok ontották a lövedékeket. Egy orosz csinn-bumm löveg szabályos időközönként a honvédszázadnak fedezéket nyújtó épületek közé lőtt. Házak dőltek össze, gyulladtak ki. A vastag hótakaróval fedett szalmatetők fekete, vizes füsttel égtek, bekormozva a kék januári eget. Az oroszok időnként támadást indítottak, elfoglaltak néhány házat, aztán a magyarok vezettek ellentámadást, és kiverték az oroszokat az állásaikból. Így folyt a harc egész nap, váltakozó szerencsével. Öt óra tájban, amikor már percről percre gyűlt, sűrűsödött a homály, csitulni látszott az öldöklés; végül a sötétség vetett neki véget. Molnár főhadnagy, a lassan kétszakasznyi erőre olvadt század parancsnoka háztól házig osonva ellenőrizte a magas hóba vájt állásokat. A katonák a hóárok alján a kevés, már zúzmarás és nedves szalmán összekuporodva ültek. A szalmát sötétedés után szedték le az épen maradt házak tetejéről. Hárman-négyen összebújtak egyetlen pokróc alatt, a testükkel melegítették egymást, de így is nagyon fáztak. A nappal dörrenésekkel, fröcsögő gránáttal, süvöltő lövedékekkel, az éj a faggyal fenyegette a meggyötört testeket; álom rohamozta, húzta le mázsás súllyal a szempillákat. Az egyik katona megjegyezte, hogy több szalma kellene, mert abba belebújhatnának, mint disznók az alomba. Egy másik erre azzal replikázott, hogy a magyar disznók itt biztosan megfagynának. Ezen mindenki jót nevetett, míg az őrmester, aki a közeledő alakban felismerte a főhadnagyot, rájuk nem szólt, hogy hagyják abba ezt az ostoba beszédet. Molnár egy szót sem szólt, csak mosolygott rajtuk. Jó most ezt hallgatni, gondolta magában, hiszen a beszéd az élet jele. Váltott még néhány szót az őrmesterrel, ellenőrizte a géppuska beállítását, aztán továbbindult a következő állásig A ház, amely az egység konyhájának adott otthont, a falu oroszoktól távol eső részén állt. Ablakai ugyan már nem voltak, kivitte őket a légnyomás, de a teteje még megvolt, oltalmat nyújtva a kövér, lassan aláejtőernyőző hópelyhek ellen. A konyhában alig volt melegebb, mint kint, hiába takarták el a vakon tátongó ablakokat pokrócokkal és pléhdarabokkal, a réseken át csak úgy áradt be a dermesztő hideg. Az egyetlen helyiségből álló ház összes berendezését egy asztal és négy durván összeácsolt szék alkotta. A tábori mozgókonyhában égett a tűz. A főhadnagy közelebb húzta az egyik széket a forró vastesthez, aztán leült.