Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 10. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, I. rész)

37 – Kancsó! Kancsó! Az előbbiből következik. Ha a konyhában megfogom a kancsót, abból iszunk

mindnyájan, mi férfiak, azonnal rám kiált. Azt a sok vizet, amit megiszol, mind

a szívnek kell feldolgozni. – Hepás vagy! Pár évvel korábban j

árványos májgyulladás tölti meg a kór

termeket. Vagy

húsz felnőtt közé kerülök, egyetlen gyerek. Utána egy év diéta. T

úró, vízben főtt

krumpli só nélkül, aztán Hóvirág sajt. Aztán bármi. Ha zsíros kenyeret eszem,

azonnali az emlékeztetés. A hétköznapokon azonban nincs választék

. Éveken át m

inden délután egyszer elhagyja apám száját kérdőhangsúllyal

egy szó. Se több, se kevesebb: – Pócsió? Nem találom ezt a szót a szótárakban. Nincs sehol nyoma. Kizárólag azokban

a délutánokban létezik. Tárgyszerűen lefordítva azt jelenti, hogy volt-e székletem

aznap. Vasárnap délelőtt, amikor a ropogós kamarazenekar már hangol a konyhában, a testvéremmel templomba küldenek minket

. Tízkor kezdődik a nagymise.

Állunk

szemben az üres templommal a trafik mellett, hátunkban a szovjet emlékmű. Várjuk, hogy kiharangozzanak délben. Istenhez már csak káromkodásokban

fordulunk.

(Folytatás a következő számban)