Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, I. rész)
9 Addigra már túlvagyok az első gyilkossági kísérleten. Az élményen, hogy milyen mámorítóan jó érzés csőcseléknek lenni. Ötvenhat októbernovember, az iskolában is a hazugládát hallgatjuk, most igazat mond. M ár ismerjük a lincselések híreit, közhangulat, hogy végük a kommunistáknak. Befellegzett nekik, csak még nem eléggé. Hol van még belőlük? Ott, a kis Balogh! Osztálytársam. Fekete gumicsizma, benne a mackónadrág barna szára, vékony, zöld kabát, szégyenkezve írom le: lóden. Szlávosan szőke haj, kucsma. Ő m egy hazafelé, én meg a hazáért akarok tenni. – Kommunista az apja! – nekiugrok, a nyakára tekerem a sálam, és húzom a fogas felé. – Akasszuk föl! Kis Balogh kitépi magát a kezem közül, és nyakában a sálammal hazamegy. Másnap visszaadja a sálat: – Anyu megvert a sálért – mondja. Belém rúg – megkaptad te is a tiédet! – elszalad. * Délután hukka. Hajladozás, ugrálás, guggolás, alacsony égbolt, beleütni a fejünket. A meztelen ágakon fekete görcsök figyelik, hol mászik, hullik, pottyan, száll valami, amit meg lehet enni. Ráröppennek, erős, éles csőrükbe kapják, és vissza a fára. M ár nem virít fölén k a nyár, de még nem fagyott át a gazdag, fekete föld. J ó sarat keresünk. Nem kell sokáig. Kézzel vájjuk, mindenki magának. Vagyunk hatan? Dagasztjuk az előttünk magasodó sárkupacot, hogy minél kevesebb víz maradjon benne, minél jobban összeálljon. Magasodik a sárkupac mindegyikünk előtt, gyúrjuk, gyúrjuk, hogy a lehető legnagyobb legyen a hukka, de még maradjon egyben. Amikor a sárkupac tömör, lehet formálni a hukkát. Harminc-harmincöt centi hosszú, húsz centi széles, húsz centi vastag. Ha kész, ököllel vagy tízcentis mélyedést kell a közepébe nyomni. Ekkor fölemelni, és a m élyedést lefelé tartva, fölemel t karral teljes erőből földhöz vágni: hukk! A győztes, aki a leghangosabbat hukkant. Sok verekedésre is alkalmat ad a verseny, mert mindenkinek a maga hukkanása a leghangosabb. És kezdődik a hukkagyártás elölről. A sarat időnként frissel kell pótolni, hogy jól formálható maradjon, és rugalmas, mert akkor hukkan igazán nagyot: hukk, hukk, hukk. A lelketlen idő. * A halálvágy legjobb napjait se számítom az öngyilkossági kísérletek közé. Odalépni és leszólítani. Ez számít. A gázrózsák kinyílnak. Hallgatni, ahogy ömlik a gáz. Az erős sodrású patak ad ilyen hangot fönt a hegyekben. És tudni, hogy már nem sokáig fogom hallani. Így is lesz . Szerelmetes barátom kijön a szobából és elzárja a gázcsapot: – Mit gondolsz, mi lesz velem, ha a konyhámban nyírod ki magad? – ordít. A dátum? Az előzőnek pontosan a fordítottja. 1975. Utána már a felnőttkor következik, ami önmagában folyamatos öngyilkossági kísérlet. Zavaromban összevissza beszélek: az életet adjam tovább, ne a halált. Ne adjam tovább a gyerekeimnek a tragédiát. Nem terhelem meg őket azzal, hogy megölöm magam.
