Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - Schiller Róbert: Égbe néző viktoriánusok
68 emlegetett természetrajongása azonban láthatóan valami tapinthatóbbra vágyott, mint a mozgalom halvány szimbolizmusa. Turner tájai és tengeri képei erősen hatottak rá. Köd a mezők fölött vagy a tengeren, egy vonat füstje, pora, gőze, sűrű, rongyolt felhők az égen – Turnernek ezek a képei vonzották a leginkább. Az impresszionizmus előfutára? Meglehet, de ugyanakkor olyan művész, aki ki tudta fejezni egy sikeres kor elfelhősödött hangulatát. Spleen és füstölgő gyárkémények borús látványa, kéményeké, amelyek egyébként gazdaggá és hatalmassá tették Angliát. A tizenkilencedik század második felében az angolokat nagyon érdekelték a felhők, akár irodalmárok voltak, akár természettudósok. Ruskin részletes esszét írt A tizenkilencedik század viharfelhőjéről ; megalkotta a felhők természetrajzát, részletesen katalogizálva őket származásuk, megjelenésük és az emberi érzelmekre gyakorolt hatásuk szerint. Dicsérve ifjúkorának ékesen szép egeit nem győzte gyalázni a járvány-felhőket (ez a szmog korai szinonimája?), amely az ipartelepek kéményeiből gomolyog elő. Ezekben az években nemcsak Turner, a festő és Ruskin, a műkritikus vizsgálgatta az angol égen szálló felhőket, hanem John Tyndall is, a hegymászó, természettudós és tudománynépszerűsítő. Az angol tudományos életnek ez a jól ismert és nagyra becsült személyisége a Royal Institution fizikai tanszékének volt a professzora, azé a nagy múltú intézményé, ahol Davy és Faraday kora óta művelték a tudományt és terjesztették az eszméit. Kiváló megfigyelő volt, ő ismerte fel elsőként azt a fényjelenséget, amelyet kezdetben róla neveztek el, és csak később kapta Rayleigh nevét az effektus szabatos elméletének a megalkotójáról. Tyndall észrevette, hogy a fény szóródik, ha olyan gázon vagy folyadékon halad át, amelyben apró cseppek vagy részecskék lebegnek. A fizikusok nyelvén a szórás annyit jelent, hogy ugyan a fénynyaláb nagy része háborítatlanul halad előre, egy kisebb részt azonban oldalirányból is meg lehet figyelni. Elméleti dolgokban Tyndall nem volt különösen járatos, mégis talált egy józan, kvalitatív magyarázatot, amely alapjában érvényesnek bizonyult. A fény hullámelméletéből indult ki, és a víz felületén terjedő hullámok analógiája alapján sikerült megértenie azt, amit tapasztalt. A leírás szemléletes, gondolatmenetét nem nehéz követni. „ Egy kis kavics, ha útjában van azoknak a körben terjedő hullámoknak, amelyeket nehéz esőcseppek keltenek egy csendes tóban, visszaveri a hozzá jutó hullámok jó részét.” A visszavert hullámok minden irányban terjednek, nem csak előre, más szóval, a vízhullámok szóródnak a kavicson. A fény is hullám, éppúgy szóródik a lebegő apró részecskéken, mint a vízhullám a kavicson. A különböző hullámhosszúságú hullámok, akár vízről, akár fényről van szó, eltérő módon szóródnak. Ez a magyarázata annak, állapította meg Tyndall, hogy kék az ég. Ruskin ismerte Tyndall munkáját, és dühösen el is utasította. „ Tyndall professzor azt állítja, hogy »ha tudjuk, hogy a nap atomjai különböző sebességekkel rezegnek, és különböző méretű hullámokat hoznak létre, – úgy a vízhullámokkal kapcsolatos tapasztalataink alapján kielégítő képet alkothatunk a folyamatról«. »Kielégítő« – meglehetősen könnyen lehet kielégíteni önt. Azt gondolja, egy vízhullám olyan, mint egy hárfahúr?” Ruskin, úgy látszik, soha nem értette meg, hogy mi köze van a rezgésnek a hullámhoz. Tudatlanságból fakadó mérgelődés. Ő annyit tudott egy hullámról, amennyit egy romantikus festő, talán éppen Turner képén láthatott. A kép, amit Tyndall, meg persze minden fizikus alkot a fényhullámról, bizonyára nem költői. Józan és matematikailag szabatos. Ilyesféle: Tyndall: Fényhullám
